Felelősség is jár az örökbefogadás mellé - locsol a Behir.hu szerkesztősége

2020. április 29. 16:23 | Sipos Gábor

A Békéscsabai Médiacentrum Kft. örökbefogadott 20 facsemetét a Gyulai úton hat héttel ezelőtt. A cég az örökbefogadással nem csak a kihelyezést, hanem a gondozást is magára vállalta. Az elültetett gömbjuharoknak és páfrányfenyőknek szükségük volt a locsolásra ebben az aszályos időszakban.

A Békéscsabai Médiacentrum Kft. és a Hatvanezerfa Egyesület együttműködése 2019 decemberében kezdődött. Ekkor a két szervezet képviselői megállapodást kötöttek egymással a közös munka jegyében. A Csabai Mérleg, a behir.hu és a 7.TV szerkesztősége többek között azt is vállalta, hogy húsz fát örökbe fogad. Ezeket a facsemetéket március közepén ültették el.

Az örökbefogadással kötelezettségek is járnak. A szerkesztőség munkatársai, habár nem ölelgetik a fákat, de rendszeresen locsolják azokat. A fent említett három sajtóterméket kiadó Békéscsabai Médiacentrum Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a kezdetektől támogatják az egyesület munkáját.

– Örökbe fogadtuk a fákat, ezzel mi felelősséget vállaltunk. Ezt a felelősséget komolyan is gondoljuk, hiszen a városunk zöldebbé tétele mind Békéscsaba közel-, mind a távolabbi jövőjében fontos szerepet játszik, hogy minél nagyobb legyen a zöldterület aránya – hangsúlyozta Diós Zsolt.

 

 

Az áprilisi, aszályos időszakban a fák meghálálták a gondoskodást. A facsemeték rügyet bontottak és már a lombozat is észrevehető.

– Jó állapotban vannak a fák. Jelentős, aszályos időszakon vagyunk túl, most jön egy esősebb napok jönnek, de úgy látszik, hogy a rügyfakadás megindult, a hajszálgyökerek kapaszkodnak. A fák szakszerűen ki vannak karózva, így nem mozgatja őket a szél, tudnak kapaszkodni, szépen fejlődnek – mondta Duray Balázs, a Hatvanezer Fa Egyesület koordinátora.

Bár a fák ültetésének szempontjából vegetációs időszak jön a következő hetekben, az egyesület ősztől folytatja faültetési programját. A szervezet Békéscsabán eddig mintegy 1500 fát ültetett, a külterületeken három és fél hektáron tölgyerdőt telepített és az országban egyedülálló módon egy zöldfolyósót alakít ki a dűlőutak fásításával.

További programok »

FEL