A babafa-programban elültetett fákból létesítenek erdőt Békés-Dánfokon

2023. november 4. 18:44 | Kovács Andrea

A "Mert fából lesz az Erdő" faültetési program részeként 58 db keskenylevelű kőrist ültettek el az elmúlt két évben született békési gyermekek tiszteletére a Dánfoki Üdülőközpont mögötti területen szombaton. A tervek szerint a következő években tovább gyarapítják a most szívalakban elültetett fák alkotta területet és egy babaerdőt létesítenek, ahol a családok saját facsemetéiket gondozhatják.

Békés Város Önkormányzata 2020 tavaszán indította útjára babafa ültetési programját, amelyben arra ösztönzik a kisgyermekes családokat, hogy együtt zöldítsék a várost és környékét. A védőnők felkeresik az újszülött babák szüleit, akik egy adatlap kitöltésével igényelhetnek facsemetét a kisbabájuknak.

– A korábbi években a Csabai úti kerékpárút mellé ültettük el a babafasort, idén azonban úgy döntöttünk, hogy egy új helyen, a Dánfoki Üdülőközpont mögötti területen helyezzük el a babafákat. Itt egy erdős, ligetes területet szeretnénk kialakítani, ahol a kisgyermekes családok kellemes sétákat tehetnek és közösen gondozhatják majd a facsemetéket, ezzel is erősítve a békésiek összetartozását – emelte ki köszöntőjében Kálmán Tibor polgármester.

 

 

A babafa-program kezdeményezője a város alpolgármestere, Polgár Zoltán volt, aki elmondta: kedden 84 olyan családnak osztottak ki szilvafákat, akik úgy döntöttek, hogy az otthonukban helyezik el a gyermekük születésének tiszteletére kapott facsemetét. Ezúttal pedig ötvennyolcan Dánfokon, az önkormányzattal közösen ültették el az akár 20-25 méter magasra is megnövő keskenylevelű kőriseket, melyekhez minden kisgyermek névre szóló táblát is kapott. Az alpolgármester hozzátette, hogy a tervek szerint az elkövetkező 4-5 évben folyamatosan ide ültetik majd a kis csemetéket és egy babafaerdőt létesítenek, ahol egy ösvényt is kialakítanak, amelyen majd babakocsival lehet közlekedni. 

 

Galéria

További programok »

FEL