Fekete Péter: Ha Békéscsaba, akkor Munkácsy

2019. március 2. 17:32 | Mikóczy Erika

Ebben az évben ismét jelentős évfordulót ünnepel Békéscsaba. Idén egy programsorozattal emlékezik meg a város a festőóriás, Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulójáról. A 7.Tv Aktuális című műsorában Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárral Zámbori Eszter műsorvezető beszélgetett erről.

 

Mindig boldogság számomra Békéscsabára érkezni, és főleg ha ünnepelni hívnak. 175 éves évforduló. Ki ünnepelhetné méltóbban meg ezt az ünnepet, mint Békéscsaba, ahol Munkácsy Mihály inasoskodott, aki itt töltötte a fiatal éveit. Békéscsaba nagyon komolyan veszi azt, hogy megemlékezzen Munkácsyról, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára is fontos, hogy itt kezdődik a programsorozat. Ezt jól mutatja, hogy nemcsak a jelenlétemmel, hanem anyagi forrásokkal is támogatjuk ezt a rendezvénysorozatot.

 

– Miért fontos, hogy egy-egy kiváló személyiségre méltóképpen emlékezzenek Magyarországon, Békéscsabán?

 

 

Az ünnepeinket magunknak építjük. Hogyha nem adunk a gyerekeinknek példát arra, hogy egy inasból is lehet világsztár, ha nem mutatjuk meg, hogy kitartással, odafigyeléssel, szorgalommal kimagasodhatunk a többiek közül, akkor beszürkült életünk lesz. Nem lesz életcélunk. Nem lesz jó vidéken élni, ha azt gondoljuk, hogy csak a fővárosban vagy New York-ban, Londonban lehet sztárként megjelenni a művészetek egén. Be kell bizonyítanunk, meg kell mutatnunk a gyerekeinknek, hogy mindegy hogy hova születtél kedves barátom, mindegy hol cseperedsz fel, ha tehetség van benned, ha komolyan veszed az életet, akkor esélyed van, lehetőséged van akár Munkácsy magasságokba is emelkedni.

 

– Említette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Kultúráért Felelős Államtitkárság támogatja a Munkácsy rendezvénysorozatot itt Békéscsabán is. Milyen forrásokat tudnak biztosítani akár a múzeum számára is erre?

 

Figyelemmel kísérjük a megyei múzeumainkat. Örömmel látjuk és tapasztaljuk, hogy a Munkácsy múzeum az egyike a legjobbaknak Magyarországon. Egy olyan közösségi szintér, egy olyan alkotóközösség alakult itt ki, ahol belátták, hogy a poros múzeumok ideje lejárt. Belátták, hogy olyan sztárokat, eseményeket lehet bemutatni ezen falak között is, ahova több száz, több ezer ember el akar jönni, akár az ország különböző területeiről is. Az ilyen eseményeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. Van egy 100 millió forintos alaptámogatása ennek az intézménynek, de külön erre az évre, a Munkácsy jubileum rendezvénysorozatára mintegy 30 millió forintos többlettámogatást ítéltünk meg.

 

– Mindamellett, hogy az év során több programmal készül a Munkácsy Mihály Múzeum az évfordulóra kapcsán, fontos feladat jut az intézménynek abban is, hogy megőrizze a Munkácsy életművet, illetve népszerűsítse azt. Miért van jelentősége annak, hogy egy-egy témát egy egész éven keresztül frissen tudjon tartani egy intézmény?

 

Amikor valaki a világ bármely pontján döntést hoz arról, hogy hova utazzon, mit látogasson meg, Békéscsaba esetében jelentős mértékben fölkerül az indokok közé, hogy Munkácsy képet szeretnének látni. Azért jövök, mert itt találom meg azokat a relikviákat, amelyek Munkácsyhoz kötődnek. Tehát ez egy sztárkultusz lehet, ez egy turisztikai mágnespont lehet, amiért elindulnak az emberek. Ha ezt nem tartjuk folyamatosan életben, ha ez nem állandósul, akkor nem tudja betölteni ezt az idegenforgalmi vonzerő szerepet. Fontosnak tartom, hogy a Munkácsy hagyaték, a Munkácsy témakör mindig napirenden legyen. Egy állandó kiállítás tekintetében mindig ott legyen a múzeum falai között. Aztán amilyen ügyesek a muzeológusok, időszaki kiállításként hoznak folyamatosan friss, újabb és újabb dolgokat. De jó tudni, hogy ha Békéscsaba, akkor kolbász, ha Békéscsaba, akkor malomipar, ha Békéscsaba, akkor Munkácsy.

 

– Mindamellett, hogy a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteményét gondozza a békéscsabai múzeum, számos nagyszabású időszakos kiállítást rendeznek, illetve terveznek a szakemberek a múzeumban. Ilyen például az Andy Warhol tárlat is. Ön szerint miért fontos, hogy egy-egy ilyen kiemelkedő tárlat ideérkezzen Békéscsabára?

 

Mert jól mutatja, hogy friss, fiatalos a múzeum vezetésének gondolkodásmódja. Hogy merik a falakat ezüstre tapétázni. Hogy mernek egy pop-art művészhez nyúlni. Hogy van elég ismeretségi rendszerük, és Szlovákiából el tudják hozni azt a közel 100 műalkotást, amelyik Andy Warholnak a munkásságát jól tudja megmutatni. Vitákat generáló művészről van szó, aki már életében viták kerettüzében állt. Halála után is nagyon komoly elemzések vannak az ő munkássága kapcsán. Milyen jó, hogy most a békéscsabai fiatalok, a békéscsabai tinédzserek, vagy a békéscsabai családok, együtt tudnak elmenni, megnézni ezt a kiállítást, és vitatkozhatnak rajta, hogy mi is a művészet lényege, hol húzódik egy alkotásnak a hétköznapi volta és a művészi mű közötti különbség.

 

– Ez a kiállítás ma Magyarországon milyen jelentőséggel bír?

 

A világon bárhol megállja a helyét ez a kiállítás. Úgy az installációival, mint a tartalmával. Mindazzal a közeggel és azzal a körítéssel, ahogy ezt Munkácsy múzeum dolgozói fölvezették. Büszkék lehetnek rá nagyon, hiszen Szombathelytől Budapestig, Miskolctól Pécsig, de nyugodtan mehetünk határon túlra is, Belgrádtól Cardiffig bárhol megállná a helyét egy ilyen kiállítás. És bárhol sorban állnának az emberek a pénztárak előtt, hogy ezt láthassák.

 

– Miért jó, hogyha egy vidéki múzeumba is érkezik egy nagyszabású, világszínvonalú kiállítás?

 

Mert bebizonyosodik, hogy jó itt élni. Fölmerülhet az emberekben, ha Békéscsabán élnek, azon túlmenően, hogy itt az otthonuk, a pénzüket itt keresik, hogy nem lenne-e jobb nekik például Thaiföldön, Balin vagy Angliában élni. Hogy hogyan érezzük magunkat itt, ahhoz jelentősen hozzájárulnak a helyi kulturális szolgáltatások. Hogyha a világ idejön hozzám, hogyha az én városomban találkozhatok világhírű művészekkel, hogyha ott vitatkozhatok más, szintén értelmes emberekkel erről, akkor nekem ebben a városban jó élni. Hogyha el is megyek valahova, az én tinédzser gyerekem, ha elmegy Angliába bébiszitternek egy pár évre, akkor úgy fogy majd utána dönteni, ha le akar telepedni, hogy Békéscsaba egy jó hely. Oda szívesen viszem majd az új feleségemet. Ott majd szívesen alapítok családot, a gyerekeimnek jó lesz ott felnőni. Tehát felelősségünk van abban egy vidéki kisvárosban, hogy kulturális élettel vegyük körbe magunkat, hogy meglegyen az az érzésünk: jó itt élni.

További programok »

FEL