Minisztériumi támogatásból újul meg a Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállítása

2018. szeptember 29. 16:37 | behir.hu

Idén 506 millió forintra pályázhattak az önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatain – közölte a szaktárca kultúráért felelős államtitkára szombaton Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

 

 

Fekete Péter elmondta: 2018-ban a fő támogatási célok között szerepelt az állandó kiállítások létrehozása és felújítása a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekkel (Kubinyi Ágoston Program). Támogatták továbbá modellértékű jó gyakorlatok kialakítását és fejlesztését célzó, online szolgáltatásokat nyújtó honlapok létrehozását, a meglévő honlapok átalakítását, emellett cél volt a járásszékhely múzeumok szakmai támogatása.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a vidéki intézményhálózat szakmai megújítására. Magyarországon jelenleg 810, zömmel önkormányzati fenntartású muzeális intézmény működik. Kiállításaikat évente majdnem 10 millió ember látogatja, egyéb rendezvényeiket pedig 3-3,5 millió.

Ismertetése szerint idén a múzeumok részére 270 millió, a közérdekű muzeális gyűjtemények és kiállítóhelyek számára 100 millió forint pályázati forrás állt rendelkezésre, a járásszékhelyű múzeumok támogatására pedig 136 millió forint jutott.

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum működéséhez 2013 és 2018 között évente átlagosan 100 millió forinttal járult hozzá az állam – tájékoztatott Fekete Péter. A Kubinyi Ágoston Program keretében például idén 14 millió forintos támogatást nyert el az intézmény, amelyből új, állandó képzőművészeti kiállítást hoznak létre – jelezte az államtitkár.

Beszámolt arról, hogy az államtitkárság a közeljövőben programot indít azzal a céllal, hogy minden diák évente legalább egyszer jusson el színházba, illetve múzeumba.

Herceg Tamás (Fidesz), Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője több, az ifjúságot célzó kutatás megállapításaira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a városi fiatalság számára megtartó erő a jó kulturális környezet. Üdvözölte a tárca diákokat érintő terveit, jelezve: Békéscsaba kulturális intézményei, a színház, a könyvtár, a múzeum és a Csabagyöngye Kulturális Központ eleget tud tenni a minisztérium elvárásainak.

Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója bejelentette, hogy az átalakítás befejezése előtt álló intézményben névadójuk emlékére új, állandó kiállítás nyílik. Tájékoztatása szerint az intézmény jelenleg tíz saját tulajdonú és további öt kölcsönzött Munkácsy képpel rendelkezik, valamint 576 relikviát is őriz, így Békéscsabán található a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye.

 

A Munkácsy Mihály Múzeum támogatása

 

A Munkácsy Mihály Múzeum megyei hatókörű városi múzeum. Az állam 2013 óta hozzájárul a múzeum működési költségeihez az alábbiak szerint.

2013 97 900 000 Ft
2014 97 900 000 Ft
2015 98 100 000 Ft
2016 98 100 000 Ft
2017 98 100 000 Ft
2018 103 800 000 Ft

 

A Munkácsy Mihály Múzeum a múzeumszakmai pályázatokon

Kubinyi Ágoston Program

Döntés éve Pályázat tartalma Támogatás
2005 A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállításának műtárgy- és biztonságvédelme, épület akadálymentesítése, gyerekfoglalkoztató, múzeumi bolt, kávézó kialakítása

 

25 000 000 Ft
2006 A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum műtárgy- és biztonságvédelmi fejlesztése, a tűzvédelmi és biztonsági rendszer kiépítésére, valamint a klímaberendezés cseréjére. 11 000 000 Ft
2013 Csabai Tanya és Gabonatermesz-téstörténeti Kiállítóhely: közönséghasznosítás támogatása

 

2 500 000 Ft
2016 Csabai Tanya és Gabonatermesztéstörténeti Kiállítóhely: Gajdács tanya felújítása. 3 000 000 Ft
2018 A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új állandó képzőművészeti kiállításának létrehozása 14 000 000 Ft

 

2018-ban a projektterv megvalósítására 30 millió Ft támogatást igényeltek. A fejlesztés I. ütemére 14 millió Ft támogatást nyertek, II. ütemére a 2019. évi program keretében igényelhet további támogatást az önkormányzat.

 

Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása

A Munkácsy Mihály Múzeum 2016-ban és 2017-ben nyert támogatást a Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása programban. 2018-ban nem nyújtott be pályázatot.

Döntés éve Pályázat tartalma Támogatás
2016  Állományvédelem 3 307 000 Ft
2017 Gyűjtemény-feldolgozást elősegítő szakmai munka támogatása (digitalizálás, számítógépes eszközök vásárlása) 2 900 000 Ft

 

Forrás: MTI, behir

 

 

További programok »

FEL