Februártól is ingyenes maradhat az M44-es gyorsforgalmi út használata

2020. január 10. 16:28 | Papp Ádám Sándor

Továbbra is ingyenesen igénybe vehető az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros-Tiszakürt szakasza.

Október 2-án elkészült az évtizedek óta várt beruházás, hivatalosan is átadták a forgalomnak az M44-es út első szakaszát. A 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti, 2x2 sávos út az elmúlt évtizedek egyik leghosszabb összefüggő útja, amelyet egyszerre adtak át.

Az avatón Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy az M44-es gyorsforgalmi út 62 kilométeres szakaszának átadásával 20 perccel csökken a menetidő Budapest és Békéscsaba között. Jelezte azt is, hogy az átadás évében az útszakasz térítésmentesen használható, azaz nem szükséges autópálya-, vagy megyematrica. 

A 2019-es esztendő utolsó napjaiban aztán a 2019. december 31-éig tartó térítésmentességet 2020. január 31-éig hosszabbították meg.

Az új év és évtized kezdetén sokan kíváncsiak arra, hogy mi lesz a Tiszakürt-Kondoros szakasz sorsa februártól. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2019. december 19-én, a Magyar Közlönyben megjelent rendelete alapján módosul a díjköteles úthálózat összetétele Magyarországon. A változások kizárólag a 3,5 tonna megengedett össztömeg feletti tehergépjárművek által használt díjköteles úthálózatot érintik. A személygépjárműveket is magában foglaló e-matricás rendszerben eszerint nem lesz változás.

Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő a behir.hu kérdésére elárulta: azon dolgoznak, hogy minél tovább ingyenesen igénybe vehető maradjon a 2x2 sávos gyorsforgalmi út.

– Azt próbáljuk elérni, hogy szó szerint értelmezhető legyen az a szöveg, amely meghatározza, hogy Magyarországon útszakaszok fizetősek. Most úgy szól a jogszabály, illetve a mellé rendelt értelmezőszöveg, hogy azok a gyorsforgalmi utak fizetősek, amelyek be vannak kötve a nagy magyarországi gyorsforgalmi úthálózatba. Ez a Tiszakürt-Kondoros 62 kilométeres szakasz nincs bekötve, ezért azt szeretnénk elérni, hogy a lehető leghosszabb ideig, amíg meg nem valósul a teljes bekötés, díjmentes legyen. Most még nem tudom egészen pontosan, hogy meddig tartható fent az az állapot, de szeretnénk, hogy a lehető leghosszabb ideig megmaradjon a díjmentesség – ecsetelte Herczeg Tamás. 

 

Jó ütemben halad a Békéscsaba és Kondoros közti szakasz beruházása

 

2018. február 13-án kezdődött meg az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba-Kondoros 17,6 kilométeres szakaszának kivitelezése. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő arról is tájékoztatott, hogy információi szerint az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatok az érintett szakaszon. Kiemelte: bő egy esztendő múlva, legkésőbb 2021. januárjára elkészül az M44-es gyorsforgalmi út Kondorost Békéscsabával összekötő 2x2 sávos szakasza, ugyanazzal a technológiával, amellyel a 62 kilométeres Tiszakürt-Kondoros szakasz is.

 

További programok »

FEL