Épül az M44-es Békéscsaba és Kondoros közötti szakasza

2020. április 4. 06:25 | Papp Ádám Sándor

A koronavírus-járvány ellenére jelenleg zökkenőmentesen halad az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és Kondoros közötti, 17,6 kilométeres szakaszának kivitelezése – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtószóvivője. A fejlesztés 41,4 milliárd forintból valósul meg.

Kiss Boglárka kifejtette: a Békéscsaba – Kondoros szakasz három részre bontható munkaszervezés szempontjából.

– A meglévő Tiszakürt-Kondoros szakaszra rácsatlakozó 1,5 kilométeres út már elkészült. A legnagyobb részen, amely több mint 16 kilométer, jelen pillanatban a töltés-építésnek a nagy része már készen van, illetve az első „szilárd réteg”, a cement stabilizációs alap, és az aszfaltréteg is teljes egészében elkészült – emelte ki.

Mint mondta: a szakasz készültsége jelen pillanatban megközelítőleg 75 százalék.

– A műtárgyakat tekintve - egy vadátjárót kivéve - mindenhol helyükön vannak a gerendák, és a pályalemezek építése zajlik, illetve a szegély építése következik. Vannak olyan részek is, ahol a befejező munkánál tart már a kivitelező. Van egy utólag elrendelt T1 jelű öntözőcsatornánk, ahol a hídnak még csak a cölöpözésénél tart jelenleg a munka, de 2020. decemberére ez is elkészül – ismertette.

A 16 kilométeres szakaszon egy pihenőrészt is létesítenek Kétsopronynál. Kiss Boglárka elmondta, hogy most útépítési munkákat végeznek a megállópontnál, illetve elkezdődtek az épületek alapozási munkálatai is.

– A békéscsabai végcsomópontnál a munkavégzés a befejezéshez közeledik – hangsúlyozta, majd hozzátette: készen van a betonpálya burkolata, már a prizmákat elválasztó elemeket, padkákat és a közvilágítást építik ki, amelynek befejezési határideje 2020 júniusa.

Mint mondta: A „C szakaszon” – amely a Fürjesi csomópontot jelenti – jelen pillanatban a töltés-építés van folyamatban, illetve a kapcsolódó felüljárószerkezet építése zajlik.

Kiss Boglárka a behir.hu kérdésére azt is elmondta, hogy a kihirdetett veszélyhelyzet egyelőre nem befolyásolja a munkavégzést a Békéscsaba – Kondoros szakaszon.

– Most majdnem minden beruházásunknál azt tudjuk elmondani, hogy nincsen fennakadás a kihirdetett veszélyhelyzet miatt. A kivitelezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságos munkavégzést tudjanak biztosítani, ami azt jelenti, hogy állandó csoportokban dolgoznak a munkások, megfelelő védőfelszerelést kapnak és kezet tudnak mosni. Amennyiben alapanyag-ellátási problémák lépnének fel vagy munkaerőhiány lenne – amiről még nem beszélhetünk – akkor elképzelhető, hogy tolódik a 2021. januárjára kitűzött átadás, de jelenleg ezt nem lehet megjósolni – ismertette a sajtószóvivő.

 

Fotó: behir.hu

Fotó: behir.hu

 

A Lakitelek-Tiszakürt szakasz kivitelezése is folyamatos

 

A Békéscsabától távolabb eső szakaszon is gőzerővel dolgoznak a munkagépek – árulta el Kiss Boglárka. Ismertette, hogy a főpályán a töltésépítés, átereszek építése a végéhez közeledik.

Tiszakürt térségében már megkezdődött a cementstabilizációs alapréteg építése, aszfaltozás, árok és rézsű surrantó burkolások. A hídépítési munkák is folyamatosak. A Tisza-hídnál a vb pillérek építési munkái zajlanak.

Elkezdődött a mederhidat tartó, 41,6m magas pilonok építése. A mederhíd acélszerkezetének gyártása elemenként üzemben történik, majd a helyszínre szállítás után ideiglenes állványokra helyezve kerül összehegesztésre, majd a két partról szakaszosan betolva a meder fölé. A balparton kettő, a jobbparton egy egység van jelenleg a helyszínen.

A Lakitelki Mérnökségi telepnél az alapozási munkák mellett az irodaépület falazási munkái is folynak, a földszinti rész elkészült, födém betonozása is megtörtént.

A Szentkirály-Lakitelek szakasszal kapcsolatban elmondta: az útrészre vonatkozó szerződéskötés 2020. februárjában történt meg. Jelenleg tervezési fázisban van a szakasz.

További programok »

FEL