Ez történt 2016-ban – március

2016. december 28. 16:25 | Mikóczy Erika

Pár nap múlva véget ér a 2016-os esztendő, és talán lesz idő, hogy megálljunk egy kicsit, visszagondoljunk a lassan mögöttünk hagyott, eseménydús évre.

Tekintsék meg év végi összefoglalónkat, amelyben havi bontásban igyekeztünk összeszedni Önöknek néhány emlékezetes pillanatot.

Köszönjük, hogy néztek, olvastak bennünket 2016-ban, és várjuk Önöket a behirrel, a 7. Tv csatornájával és a Csabai Mérleggel az új évben, 2017-ben is!

 

2016 március

 

Ár- és belvízi védekezés a Körösökön

 

A sokéves átlag több mint duplája volt a februárban lehullott csapadék mennyisége a Körösök térségében, egy hónap alatt 75 mm eső esett. Emiatt már januártól tartott a belvízi védekezés, ami első és másodfokú készültséget, míg az árvízi védekezés több szakaszon első fokú készültséget igényelt.

Március elején ismét csapadékos időjárás jellemezte a Körösök vízgyűjtő területét, ennek ellenére a folyók román területen mindenütt apadtak.

Az elöntött területek nagysága enyhén csökkent, de március elején így is még több mint 12 ezer hektár volt víz alatt. A belvízvédekezést légi felvételek is segítették.

A belvízvédekezésben naponta 80-100 fő vett részt. Öt üzemelő belvíztározóban közel 2 millió belvizet tartottak vissza, de még kétszer ennyi szabad kapacitással rendelkeztek a tervszerű, megelőzést is szolgáló szivattyúzások eredményeként.

A belvízvédekezés megkezdése óta - március elejéig - több mint 37 millió köbméter vizet emeltek át a folyókba, ami megfelel a Velencei-tó víztömegének.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/01/ar-es-belvizi-vedekezes-korosokon

Híradó:

 

Megújult a Bessenyei utcai sporttelep

 

15 millió forint összértékű beruházás ért véget Jaminában, a Bessenyei utcai sporttelepen. A fejlesztés során megújult az öltözőépület egyik része, a mosdóhelyiség, valamint a lelátó és a pálya környezete is.

Január elején kezdődtek el a munkálatok a klubházban, mintegy 80 négyzetméteren.

Két hónappal később pedig már be is fejeződött az átalakítás a Bessenyei utcai sporttelep épületében, amelynek bal oldalán a játékvezetői öltözőt, a vendég felnőtt és ifjúsági öltözőt, valamint az ehhez tartozó vizes blokkot újították fel, de kialakítottak egy mosó-szárító helyiséget is.

A régi kültéri tárolót is elbontották, helyére egy négy állásos mobil WC egységet telepítettek, ezzel a sporttelep egyik legnagyobb, évek óta fennálló problémája oldódott meg. 

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/06/megujult-bessenyei-utcai-sporttelep

Híradó:

">

 

Márciustól Igor Furdík tölti be a szlovák főkonzuli tisztséget

 

Új vezetője van a Szlovák Köztársaság Főkonzulátusának. A tisztséget Štefan Daňo után, március elsejétől Igor Furdík vette át. A főkonzul, hivatalos bemutatkozása előtt, Zalai Mihállyal a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökével egyeztetett, ahol a két ország közötti új kapcsolatok kialakításáról volt szó.

A Szlovák Köztársaság Főkonzulátusa 2001. szeptember 1-jén kezdte meg hivatalos működését Békéscsabán. Tevékenységi hatásköre Békés megye mellett öt megyére terjed ki. Az új főkonzul korábban a Határon Kívüli Szlovákok Hivatalának elnöki pozícióját töltötte be. Fő célkitűzése a szlovák magyar kapcsolatok fejlesztése.

– Az én célkitűzésem amellett, hogy ellátom a főkonzulátus standard feladatkörét, hozzájárulni ahhoz, hogy Szlovákia és Magyarország között, illetve Békés megye és Szlovákia között nagyon jó kapcsolatok alakuljanak ki – fogalmazott Igor Furdík, a Szlovák Köztársaság Főkonzulátusának főkonzulja.

A felek elmondták, a gazdasági kapcsolatok tekintetében sorba vették azokat az eszközrendszereket, mellyel mind a Szlovák Köztársaság Főkonzulátusa, mind a megyei önkormányzat rendelkezik. Ennek eredményeképpen a tervek között szerepel közös pályázatok benyújtása. 

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/07/marcius-1-tol-igor-furdik-tolti-be-szlovak-fokonzuli-tisztseget

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

 

Felrobbantották a Barnevál egyik épületét

 

30 kilogramm robbanóanyag és több mint 300 gyutacs: ennyi kellett ahhoz, hogy leomoljon a Barnevál egyik használaton kívüli épülete.

A tervek szerint az 1100 négyzetméteres, három szintes csarnokot egy márciusi vasárnap délután robbantották volna fel, ám azt egy szálszakadás miatt el kellett halasztani.

A hétfő késő estére azért esett a választás, mert a szakembereknek meg kellett várniuk, míg a szomszédos óvoda épülete teljesen kiürül. Azért döntöttek a robbantásos épületbontás mellett, mert a munkagépekkel több hónapot vett volna igénybe a folyamat. Később, tudomásunk szerint egy raktárcsarnok épül majd a most felrobbantott betonlétesítmény helyére.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/07/felrobbantottak-barneval-egyik-epuletet

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

 

Békéscsaba felett repülhetnek a Szélkirály kis jelmeztervezői

 

Hagyománnyá vált a Békéscsabai Jókai Színházban, hogy mesedarabjaikhoz kötődően hol saját készítésű hóvirággal (Négy évszak), hol papír farönkkel (A kolozsvári bíró) hol meg ládikákkal (Ládafia) érkeznek a gyerekek egy-egy előadásra. 

Mint azt Seregi Zoltán, a színház igazgatója elmondta, a gyerekek és pedagógusaik is nagy örömmel fogadták a színház korábbi, hasonló kezdeményezéseit. Idén arra kérték a vállalkozó kedvű gyerekeket, öltöztessék fel saját elképzeléseik szerint a Szélkirályt! 

Az eredményhirdetésen maga a Szélkirály (Presits Tamás) adta át az elismeréseket. A csoportos díjat a Mackó Kuckó Óvoda Süni csoportja kapta, akik magával a Szélkirállyal járhatják be a színházat a pincétől a padlásig. A két egyéni díjazott pedig a Békés Airport jóvoltából valóban repülhet a szelek szárnyán és megnézheti felülről Békéscsabát: Perlaki Luca a Lencsési Általános Iskolából, valamint Bihari Iringó a Mezőkovácsházi Általános Iskolából ugyanis egy-egy 2 személyes sétarepülést nyert. 

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/10/bekescsaba-felett-repulhetnek-szelkiraly-kis-jelmeztervezoi

Híradó: március 10.

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

 

Közlekedés gyerekszemmel

 

649 féleképpen mutatták meg a gyerekek, mit jelent számukra a biztonságos közlekedés. A fiatalokat 23. alkalommal kérte fel a Békéscsabai Rendőr-kapitányság, rajzolják le, ők hogyan látják a viselkedést az utakon.

A legtöbben a Biztonságos Közlekedés Gyerekszemmel címnek megfelelően a jó példákat mutatták be, de akadtak olyanok is, akik az ittas vezetés lehetséges következményeit festették le.

 Izgatottan keresték a gyerekek a saját rajzukat a Békés Megyei Könyvtárban, s még nagyobb feszültséggel figyelték, hogy a nevük alatt szerepel-e, hogy díjazottak-e. Nem véletlen az érdeklődés, hiszen a 15 óvodából és 21 iskolából beérkezett alkotások közül csak a legjobbak szerepeltek a tárlaton.

A Békéscsabai Rendőrfőkapitányság vezetője elmondta, az alkotások közül neki azok a kedvencei, amelyek a biztonságos közlekedést mutatták be. De olyan is szép számmal akadt, amely az ittas vezetés hátrányaira helyezte a hangsúlyt. Három kategóriában hirdettek eredményt a rendőrök és különdíjat adott át a Békéscsabai Médiacentrum Kft., illetve a Békés Megyei Könyvtár is.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/10/kozlekedes-gyerekszemmel-kepgaleriaval

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

 

Kerítés nincs, félelem van a magyar-román határon

 

Márciusban elhangzott: egyelőre nem épül műszaki határzár Magyarország és Románia között, a honvédség csak akkor kezdi meg a munkát, ha erre feladatot kap. A határ menti településeken csak a katonai jelenlét növekedését vették eddig észre a helyiek. 

Csendes volt a határ Battonyánál, a környéken márciusban nem észleltek nagy mozgást. Csak a földbe vert, színezett cölöpök tanúskodtak arról, hogy kijelölték a műszaki határzár lehetséges helyét a határnyiladékon. A Honvédelmi Minisztérium (HM) érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy nem épül határzár Magyarország és Románia között, csak akkor, ha arra feladatot kapnak, ám a szükséges anyagok már a rendelkezésre állnak.

Dombegyházon, Mezőhegyesen és Battonyán szinte ugyanazt tapasztalták az ott lakók: nőtt a katonai jelenlét a környéken. Naponta többször bukkantak fel katonai teherautók, szemmel láthatóan megnőtt az egyenruhások létszáma, és arról is érkeztek hírek, hogy katonai térképészek járták a vidéket. Több településen a művelődési házban szállásolták el a katonákat, úgy tudni, Mezőhegyesen a volt cukorgyárban is helyeztek el egyenruhásokat.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/10/kerites-nincs-felelem-van-magyar-roman-hataron

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

 

Néhány lépés az országháztól a Felvidék: szezont nyitott a Mini Magyarország

 

A Felvidék legszebb épületei, például Árva, Krasznahorka és Pozsony vára, a lőcsei városháza, a nyitrai püspökség épülete és a Magyar Szentek temploma került be a Mini Magyarország látványosságai közé.

Olyan mint az igazi, csak kicsiben. Legalább is volt. A napokban múlt négy éve, hogy a szlovák felvidéki, krasznahorkai vár, a "Gömör gyöngye" leégett, ám a Mini Magyarország makettparkban bárki megnézheti azt, milyen is volt eredeti fényében az épület. A vár felújítására jelenleg ugyanis nem sok esély van, a szlovák kormány ugyanis nem fogadja el a magyar, illetve az erdélyi segítségkérést. Többek között erről is beszélt Bollo Péter, Krasznahorkaváralja polgármestere a szezonnyitón. 

 – Mi, krasznahorkaváraljai lakosok biztos, hogy minden megtennénk, és próbálunk is tenni minél többet azért, hogy felújítsuk az épületet. Nagyon sok felajánlást kapunk, sokan szeretnének segíteni Magyarországról és erdélyi magyaroktól, amit sajnos több esetben visszautasított a tulajdonos, Szlovák Nemzeti Múzeum, de maga a szlovák állam is - fejtette ki a polgármester.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/13/nehany-lepes-az-orszaghaztol-felvidek-szezont-nyitott-mini-magyarorszag

Híradó:

 

Az olvasók döntöttek: Erzsébet hídon szeretnének közlekedni

 

A behir.hu oldal szavazói azt szeretnék, ha Erzsébet hídra keresztelnék át az Orosházi úti felüljárót. Ez volt a második szavazás a hídról: az elsőnél évekkel ezelőtt arra lehetett voksolni, hogyan nézzen ki.

Háromszázhatvan méter hosszú, acél szerkezete 1230 tonnát nyom, az építéséhez többek között 575 méter függesztő kábelt, 9300 köbméter betont és 1300 köbméter aszfaltot használtak fel. Tizenhat támasza van, 15 vasúti vágányt hidal át, a pilon csúcsa 40 méter magas, a középső, ferdekábeles szerkezetrész két nyílású és 120 méter hosszúságú. A Behir.hu oldalon arra kértük olvasóinkat, szavazzanak, Erzsébet, Munkácsy vagy Szent László hídnak keresztelnék-e az új hidat, ami Jaminát a belvárossal köti össze. Azt is felajánlottuk, hogy ha legalább húszan ugyanarra a névre voksolnak, új alternatívaként felvesszük a listára. Végül több mint 22 ezren szavaztak és közel ötven százalékos százalékos aránnyal az Erzsébet híd nyert.

Dr. Ferenczi Attila városfejlesztési tanácsnok, a szavazás kezdeményezője elmondta, örül, hogy megmozgatta a város lakosságát a voksolás. Mint mondta, az Erzsébet szép is, illik is hozzá, hiszen Jamina másik neve Erzsébethely.

Lukácsi László városi főépítész elmondta, az Erzsébet felüljáró nevet a földrajzi névi munkacsoport fogja tárgyalni, majd a városfejlesztési bizottság és a közgyűlés elé kerül. A végső szót a térképészeti miniszter mellett működő földrajzi név bizottság mondja ki.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/11/erzsebet-jaminai-hid-neve

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

 

Békéscsabáért kitüntetést kapott Martin Gábor, Békéscsabáért Életműdíjat vehetett át Szelekovszky László

 

Március 15-én, Békéscsabán koszorúzással, ünnepi műsorral, és díszmenettel emlékeztek meg az 1848–49-es Forradalom és Szabadságharc hőseiről. A megyeszékhelyen ez alkalommal adták át a Békéscsabai Életműdíjat, és a Békéscsabáért kitüntetést.

A főtéren katonai tiszteletadás kíséretében vonták fel a nemzeti lobogót, amit Szarvas Péter polgármester beszéde követett. A politikus Jókai Mór forradalmi gondolatait idézte, és hozzátette a márciusi ifjak először fogalmazták meg történelmünkben, hogy mit kíván a nemzet.

Régi hagyomány városunkban, hogy kitüntetik azokat, kik oly sokat tettek városunkért. Idén a Békéscsabáért kitüntetést Martin Gábor elismert fotóművész vehette át. A művész képeiből hazánkban és Európa szerte 15 kiállítás nyílt. Legkiemelkedőbb pályázati sikere a „Vénusz” aktfotós világverseny ezüstérme, valamint a 2008-ban művészet és irodalom kategóriájában elnyert PRIMA-díja. Martin Gábor a régi polihisztorok módján egyidejűleg  több műfaj határait kutatja, nemegyszer átlépve azokon.

A 2016-os Életműdíjat a közgyűlés Szelekovszky László nyugalmazott természetvédelmi szakfőtanácsosnak ítélte. Az országosan ismert környezetvédelmi szakértő munkájában feltárt, rögzített adatok komoly tudományos értéket képviselnek. Munkássága hiánypótló és nélkülözhetetlen Békés megye természeti kincseinek megismeréséhez, megóvásához.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/15/unnepi-diszbe-oltozott-varos

Híradó:

Aktuá

,  

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

 

Megnyitották az Almásy-kastélyt Gyulán

 

Két évvel az alapkőletétel után nyílt meg a megújult Almásy-kastély. A 2,5 milliárd forintból megvalósuló beruházást Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át.

– Békés megyének a szellemi, polgári központja az Gyula városa a hagyományok jogán, és a jelene okán - mondta Lázár János az Almásy-kastély ünnepélyes átadóján. A megnyitón Lázár János több alkalommal emlékeztetett a polgári értékrend megtartásának fontosságára, és arra, hogy a kormány nem csak az ország nyugati felének érdekeit tartja szem előtt.

A kastélyban 36 interaktív felület és 48 installáció szolgálja a korabeli főúri életmód és a személyzet mindennapjainak megismerését. A tervezők célja az volt, hogy olyan egyedi attrakciót tervezzenek, ami Magyarországon máshol nem található.

Virág Zsolt projektmenedzser kérdésünkre elmondta: szerették volna a kastély üzemszerű működését bemutatni egy olyan megközelítésben, amely Magyarországon más kastélyra nem volt jellemző. Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere szerint a város egy szimbolikus épülete újult meg, egy olyan épület, ami hűen tükrözi Gyula múltját.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/19megnyitottakazalmasykastelytgyulan

Híradó:

 

Vaklárma a városban

 

Érzékenyítő sétát szervezett a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete. A szemléletformáló programon a város vezetői megtapasztalhatták, milyen nehézségekbe ütköznek látássérült társaik a hétköznapokon.

A „Békés Vaklárma - együtt a vak és az ép az esélyegyenlőségért” akciópályázat keretében a döntéshozók, bekötött szemmel, párokat alakítva tapasztalhatták meg azt, milyen látás nélkül közlekedni. A látássérültek gyakran olyan nehézségekkel is szembesülnek, amire mi, látók nem is gondolnánk. Az útkereszteződésen való átkelés, de még az iránytartás sem egyszerű a szemünk segítsége nélkül, ezt tapasztalhatták meg a döntéshozók az érzékenyítő programon.

Az irányított séta a Petőfi ligettől a megújult, akadálymentesített belvároson át vezetett, ahol különböző útjelzések, vaksávok segítik a fehér bottal való közlekedést.

Miklós Attila képviselő is nagyon nehéznek találta, bár mint mondta, biztosan megtanulható, ha rá van kényszerítve az ember. Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke azt tapasztalta meg, mennyire felerősödtek érzékszervei a séta közben. Herczeg Tamás már végigjárta a tapintható kiállítást, ez viszont egy teljesen más élmény volt a számára.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/23/vaklarma-varosban

Híradó:

 

Abdul doktor, a gyerekek és szülők kedvence

 

Első az ölelés, második a beszélgetés, és majd csak a harmadik a vizsgálat – vallja Abdul doktor, a gyulai kórház gyerekorvosa, akit a hálás szülők egy közönségszavazáson az év orvosának választottak. A díjazottra több mint 12 ezren adták le a voksukat.

Pacsi, ölelés, csikizés – mintha csak egy baráti látogatásra térnének be, olyan a fogadtatása az orvoshoz jövő kis betegeknek a gyulai gyermekkórházban, ahol a jemeni származású dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, vagy ahogyan mindenki nevezi, Abdul doktor rendel. A csecsemő- és gyermekgyógyász főorvos nem csak a helyiek körében kedvelt. Még a több mint 60 kilométerre fekvő Dévaványáról is járnak hozzá. Az egyik édesanya például Békéscsabáról érkezett a kisfiával az orvoshoz. Mint mondta, a doktor bármikor rendelkezésükre áll, akár éjszaka is számíthatnak rá. Úgy érzi, barátként, nem pedig csupán egy esetként kezeli őket.

Többek között talán ennek is köszönhető, hogy az Astellas gyógyszeripari vállalat Év orvosa pályázatán idén a legtöbben rá szavaztak. A Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház igazgatója szerint a sikeres gyógyítás azon múlik, hogy a technikai feltételek megléte mellett milyen a szakemberek személyisége. Dr. Kövesdi József szerint Abdul doktor megtalálja a hangot a szülőkkel, a gyerekekkel, és éppen ezért elégedettek a szülők és ezért szeretik őt a gyerekek is.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/23/abdul-doktor-gyerekek-es-szulok-kedvence

Aktuális:

 

A Csabagyöngye ültetvény új lendülete

 

A Stark Adolf által nemesített Csabagyöngye szőlő békéscsabai ültetvényén mintegy kéthektáros területen zajlik a munka. A város vezetése több formában juttatja el a város lakóihoz ezt a helyi értéket, de hosszú távú tervként pálinka, illetve gyümölcslé is készülhet majd a gyümölcsből.

A Csabagyöngye szőlő a legkorábban érő szőlőfajta a világon, ismertségét, kedveltségét minden más fajtát megelőző érési idejének is köszönheti. A szőlőt az 1800-as évek végén Stark Adolf nemesítette Békéscsabán. A közgyűlés 2010 májusában döntött arról, hogy Csabagyöngye ültetvényt létesít a megyeszékhelyen. A telepítés első üteme 2011 őszén, második üteme 2012 tavaszán valósult meg. Az ültetvényen nagy részben Csabagyöngye szőlő, illetve kisebb részben egyéb bor- és csemegeszőlők teremnek. 

Az önkormányzat azon dolgozik, hogy további fejlesztéseket hajtsanak végre a területen, amelynek egy részén már kialakították a csepegtető-öntöző rendszert is. A tervek között szerepel, hogy bemutassák az itt folyó munkát a város lakóinak, valamint a fiatalabb nemzedéknek óvodai látogatások, illetve tanórák során. A város vezetése több irányba is lép a feldolgozás területén. A Gyermekélelmezési Intézménnyel együttműködésben tavaly nyár végén, illetve ősz elején ütemezett formában, a menzai étkeztetés részeként fogyaszthatták a békéscsabai gyerekek a Csabagyöngye szőlőt.

Behir: http://www.behir.hu/2016/03/29/csabagyongye-uj-lendulete

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu825_2016_06szam_CsM.pdf

Ezek is érdekelhetik

FEL