Kemény mérkőzésen kapott ki a Békéscsabai KK a Dunaharaszti MTK csapatától

2021. június 5. 18:50 | Csiffáry Zsuzsanna

Nehéz mérkőzést tudhat maga mögött a Békéscsabai KK együttese a férfi kosárlabda NB II keresztjátékában! A piros-fehérek a Dunaharaszti MTK csapatát fogadták az Evangélikus sportcsarnokban szombat délután. A hazaiak 82-66-os vereséget szenvedtek ellenfelüktől.

 

A fehér mezben pályára lépő együttes szombat délután az NB II egyik legerősebb csapatával, a Dunaharaszti MTK-val játszott a feljutás szempontjából is fontos mérkőzést. A Békéscsabai KK a Dunaharaszti MTK ellen a férfi NB II keresztjáték 1. fordulójában 82-66-ra kapott ki ezen a találkozón. A Békéscsabai KK vezetőedzője elégedett volt csapata mérkőzésen nyújtott teljesítményével. 

– Számítottam arra, hogy egy nagyon erős mérkőzés vár ránk, hiszen az ellenfeleink egytől-egyig NB I-es játékosok. Remekül mozgatták meg a védekezésünket és megtalálták az éles helyzeteket, amihez párosult egy jó dobóforma. Akarásban erősebbek voltunk, és a harmadik negyedben feljöttünk négy pontra. Még mi is megyünk hozzájuk játszani, de az biztos, hogy ma megérdemelten nyertek a dunaharasztiak – mondta el Jancsika Árpád vezetőedző. 

Galéria

 

További programok »

FEL