Két hazai vereség után Dunaharasztiban folytatja a Csaba

2024. január 26. 19:00 | Kovács Dávid

A közvetlen rivális Dunaharaszti MTK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Békéscsabai KK vasárnap délután! Vuk Pavlovic együttese egy siker esetén megelőzhetné riválisát a tabellán.

Balog Gáborék ugyan fontos idegenbeli sikerrel kezdték az évet, azonban ezt követően mindkét hazai mérkőzésen vereséget szenvedtek. Ugyan a Tiszaújváros és az NKA Universitas Pécs II. ellen sem volt esélytelen a csapat, de a hajrában már nem sikerült megfordítani egyik összecsapást sem, így a legjobb nyolc közé jutáshoz még sokat kell dolgozni az alapszakasz végéig.

– Levontuk a következtetéseket a Pécs elleni a vereség után, nagy erőbedobással készülünk a Dunaharaszti elleni mérkőzésünkre. A védekezésünk keménységén és fegyelmezettségén kell javítanunk és okosabban támadnunk. Sajnos egy betegséghullám ment át a csapaton, a meccs előtti utolsó edzésen derül majd ki, hogy kik tudják vállalni a játékot. Úgy gondolom hogy a bő keretünkből minden játékosunk készen áll a bevetésre, esetleges hiányzók esetében lesz lehetőségünk más rotációt kipróbálni – fogalmazott Vuk Pavlovic, a csabai együttes vezetőedzője a klub közösségi oldalán.

Az előző szezonban 6. helyen végző Dunaharaszti MTK ugyan a 2023-as évet a SMAFC elleni bravúros sikerrel zárta, de az újévben még nyeretlen: a Tiszaújvárostól és a Pécstől kikapott, a Nagykőrös elleni elhalasztott találkozót pedig február közepén pótolja majd. A csapat szekerét főként a rutinos játékosok húzzák, a legjobb pontátlaggal Burai Róbert rendelkezik, de a 2003-as születésű Pafféri Róbert is ponterős játékkal segíti az együttest.

A két együttes ősszel már találkozott egymással, akkor a Békéscsaba hét ponttal nyert hazai környezetben. A mérkőzés vasárnap 15 órától kezdődik a Dunaharaszti Sportcsarnokban.

 

KOSÁRLABDA NB I/B ZÖLD CSOPORT
17. FORDULÓ

Január 26. (péntek)
18.30 Vásárhelyi Kosársuli – Dávid Kornél KA
19.00 Agrofeed UNI Győr – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Január 27. (szombat)
17.00 Nagykőrösi Sólymok KE – SMAFC 1860 Soproni Egyetem
18.30 Pénzügyőr Sportegyesület – Százhalombattai KSE
Január 28. (vasárnap)
15.00 Dunaharaszti MTK – Békéscsabai KK
16.00 Eszterházy SC – Veszprém Kosárlabda Klub
Február 20. (kedd)
17.00 Atomerőmű SE U23 – NKA Universitas Pécs II.

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Dávid Kornél KA 31 pont (15 győzelem/1 vereség) 2. Tiszaújváros 28 (12/4) 3. SMAFC 27 (11/5) 4. Győr 27 (11/5) 5. Atomerőmű U23 26 (10/6) 6. NKA Pécs II. 25 (9/7) 7. Nagykőrös 23 (8/7) 8. Veszprém 24 (8/8) 9. Dunaharaszti 21 (6/9) 10. Békéscsaba 22 (6/10) 11. Vásárhelyi Kosársuli 22 (6/10) 12. Eszterházy 21 (5/11) 13. Pénzügyőr 18 (2/14) 14. Százhalombatta 18 (2/14)

 

További programok »

FEL