Éremeső a kick-box világkupán

2016. május 19. 09:05 | Fekete Kata

Tizenhárom arany-, huszonkét ezüst- és harminckét bronzéremmel tértek haza a Békés megyei sportolók Budapestről, a huszonkettedik magyar kick-boksz világkupáról. A versenyen 34 ország több mint kétezer nevezője vett részt. Első napon három ring, majd a második és harmadik napon két ring és nyolc tatami küzdőtér működött. A Galambos Péter elnök vezette Magyar Kick-boksz Szövetség, illetve a négy tagú szervező bizottság - Király István, Juhász Gábor, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián –nagyon jól sikerült világkupával bizonyította, hogy ez a verseny nem véletlenül került be a WAKO világszövetség versenynaptárának öt legfontosabb versenye közé. Elégedetten nyugtázta ezt mind a WAKO újonnan megválasztott elnöke, a szerb Borislav Pelevic, mind az európai vezető, az ír Roy Baker is.
Az összes küzdelmi szabályrendszerben megrendezték a versenyeket. Az eddig is ismert volt, hogy a magyar világkupa Európa legnagyobb létszámú ringes mezőnyét vonultatta fel. Most újdonságnak számított, hogy nagyon erőssé vált a tatamis mezőny is. A hagyományos point-fighting nagyhatalmak közül Budapesten voltak az írek, az olaszok, a belgák, a németek, osztrákok. A Békés megyei kick-boksz klubok legjobbjai számos súlycsoportban és kategóriában megmérették magukat. Szoros mérkőzések, feszültség, és szerencsére érmek jelezték a megyei versenyzők felkészültségét. Miután évről –évre keményebb és felkészültebb a mezőny, meg kell becsülni minden sikert. Annál is inkább, mert egyre közeledik az utánpótlás OB döntő, amely után kialakul a dublini utánpótlás világbajnokságra utazó magyar válogatott keret, s a felnőtt Európa-bajnokság is közeledik. A versenyen búcsúzott a bíráskodástól Gregor László WAKO  „A” kategóriás nemzetközi bíró, aki 18 éven át bíráskodott a nemzetközi mezőnyben, Világ-és Európa-bajnokságokon.

 

Eredmények:
Point-fighting
kadet 1 csapat
3. Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Hegedűs Hanga, Viczián Dániel, Vadi Olivér, Laczó Tamás)
Junior csapat
3. Békéscsabai Lakótelepi SE-Újkígyós -Debreczeni team. Bálint Zoltán, Laurincz Boglárka, Opauszki Dávid, Szentpéteri Bence)

gyermek fiú
28 kg.  2. Pap Botond  (Újkígyósi Kick-box  SZSE)
32 kg. 3. Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi kick-boksz SE)
 gyermek leány:
25 kg.
1. Kozmann Mónika (Kondorosi kick-boksz SE)
3. Bánfi Boglárka (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)
3. Lengyel Erika (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)

28 kg.
2. Petró Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Kozmann Mónika (Kondorosi kick-boksz SE)

32 kg. 2.Koszti Iringó (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)
+2 kg 3.Péter Magdolna (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Kadet 1 fiú
28 kg. 3.Bánfi Bence

37 kg. 2.Viczián Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
47 kg. 3 .Vadi Olivér (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
+47 kg. 2.Laczó Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Kadet 1 leány
28 kg.
2. Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Petró Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

32 kg.
1. Leszkó Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

42 kg.
2. Pap Nikola (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)
3. Koszecz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Kadet 2 fiú
52 kg 3.Czár Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

57 kg.
1. Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
2. Czár Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

63 kg. 2. Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

69 kg. 2. Hrabovszki Donát (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Kadet 2 leány
55 kg. 2. Laurincz Boglárka (Újkígyósi Kick-boksz SZSE - Debreczeni team)

+65 kg. 3. Török Dóra (Újkígyósi Kick-boksz SZSE - Debreczeni team)

Junior férfi
74 kg.  1. Bálint Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
84 kg. 2. Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Junior nő
55 kg.  3. Laurincz Boglárka (Újkígyósi Kick-boksz SZSE - Debreczeni team)

Felnőtt férfi
57 kg. 3. Hegedűs Botond (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) 

ZÖLD ÖV ALATTIAK (KEZDŐK) KATEGÓRIÁJA:

Kezdő gyermek fiú:
28 kg.
3. Pap Botond (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)
3. Csiernyik Zsombor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Kezdő Gyermek leány
28 kg.
1. Petró Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
2. Kozmann Mónika (Kondorosi kick-boksz SE)
 

+28 kg. 3. Tyichi Brigitta (Kondorosi kick-boksz SE)
 

Kezdő kadet 1 lányok
32 kg. 3. Koszti Iringó (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)

+42 kg. 1. Pap Nikola (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)

Kezdő kadet 2 fiú
+57 kg.
1. Magyar István (Újkígyósi Kick-boksz SZSE - Debreczeni team)
 

kezdő kadet 2 leány
50 kg. 1.Kovács Anita (Kondorosi kick-boksz SE)
 

kezdő Junior férfi
65 kg.  2. Hegedűs Botond (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

 

LIGHT-CONTACT
Kadet 1
+47 kg. 1. Laczó Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Kadet 2 leány
50 kg. 2. Kovács Anita (Kondorosi kick-boksz SE)
65 kg. 3. Halász Enikő (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

Junior férfi
79 kg. 3. Solymosi László (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

Felnőtt férfi
94 kg.  3. Daraki Zoltán (Contact SE Orosháza)


LIGHT-CONTACT  ZÖLD ÖV ALATTIAK (KEZDŐK) KATEGÓRIÁJA
 

kezdő Kadet 1 fiú:
42 kg. 3. Solymosi Norbert (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

Kezdő kadet 2 leány
50 kg. 1. Kovács Anita (Kondorosi Kick-boksz SE)

Kezdő összevont Junior-felnőtt kategória férfiak:
75 kg.
3. Friedl Flórián (Contact SE Orosháza)
3. Chalmovszki Mátyás (Contact SE Orosháza)

Nők:
60 kg. 1. Nagy Lilla (Contact SE Orosháza)

KICK – LIGHT szabályrendszer
Kadet 2 fiú:
57 kg. 2. Flack Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE- Energy Gym)

Kadet 2 leány:
42 kg. 2. Szeleczki Lilla (Békéscsabai Lakótelepi SE)
50 kg. 3. Zsilák Viktória (Békéscsabai Lakótelepi SE)

55 kg.
2. Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
3. Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Junior férfi
69 kg. 3. Mészáros Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

Felnőtt férfi
89 kg. 1. Vida Balázs (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)
94 kg. 2.  Vida Balázs (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

KICK-LIGHT  ZÖLD ÖV ALATTIAK (KEZDŐK) KATEGÓRIÁJA
Kezdő felnőtt férfi
75 kg. 2. Friedl Flórián (Contact SE Orosháza)
+75 kg. 3. Daraki Zoltán (Contact SE Orosháza)

Kezdő felnőtt nő
60 kg.  2. Nagy Lilla (Contact SE Orosháza)

K-1 szabályrendszer
Junior férfi
67 kg.  1. Kádas Gábor (Békéscsabai Lakótelepi SE)


Junior férfi:
71 kg. 3. Fekete Mihály (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Junior nő
60 kg. 2. Priskin Nikolett (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

Felnőtt férfi
67 kg. 3. Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

FEL