Épül a csabai Evangélikus gimnázium új sportcsarnoka

2015. december 9. 13:05 | Mikóczy Erika

Új sportcsarnokkal bővül Békéscsaba a következő évtől! A Magyar Evangélikus Egyház, a helyi gimnázium és a városi önkormányzat közös ötlete 2009-ben vetődött fel. Most javában zajlanak a munkálatok, és a tervek szerint 2016 őszétől már a diákok is birtokba vehetik a létesítményt

Az új csarnokkal kapcsolatos kezdeményezés 2009-ben indult el, majd hosszú előkészítő munka után, elkezdődött a megvalósítás is. Az intézményben mindig kiemelt szerepe volt a sportnak, és az új létesítménynek köszönhetően ez a jövőben is így maradhat.

- Iskolánkban nagy hagyománya van a közösségi életnek, a sportnak. Kézilabdában, kosárlabdában remek eredményeket érnek el diákjaink a diákolimpiákon. Szükségünk van egy sportcsarnokra, hogy a testnevelés órákat méltó körülmények között tudjuk megtartani – mondta Köveskúti Péter, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium igazgatója.

Az 1700 négyzetméter alapterületű csarnok több öltözővel, kiszolgálóhelyiséggel, egy konditeremmel és a tervek szerint egy mászó fallal is várja a majd a diákokat, illetve a sportolni vágyókat. A létesítmény egyik különlegessége, hogy műemlékvédelmi területen, a város központjában épül. Jelenleg a munkálatok közepén tartanak a kivitelezők.

Most a tetőszerkezet állítása zajlik, szeretnénk még karácsonyig befejezni a csarnokrész lefedését, szeretnénk mindenképpen a víztől megóvni az épületet – jegyezte meg Földi Mihály a kivitelező NOVUS-DOM Kft. tulajdonosa, tervezője.

A csarnok a tervek szerint 2016 közepére készül el, ha minden az ütemtervnek megfelelően zajlik, akkor az új tanévben már itt mozoghatnak testnevelés órákon az iskola diákjai.

 

FEL