Emlékhelyek Napja szombaton a gyulai várban is

2016. május 13. 16:29 | Mikóczy Erika

Az emlékhelyek népszerűsítése céljából, valamint hogy az egyes emlékhelyek programjain keresztül a köztudatba mindinkább beépüljön a magyarországi emlékhelyek létezése, országos rendezvényt hirdetett május 14-re a Nemzeti Örökség Intézete. Az Emlékhelyek Napja 2016 elnevezésű programhoz csatlakozó nemzeti és történelmi emlékhelyek különleges programokkal várják a történelem és kultúra iránt érdeklődő látogatókat a fővárosban és 35 vidéki településen.

Az országos kezdeményezéshez a gyulai vár is csatlakozott.

Az Emlékhelyek Napján a látogatók számára felelevenítik a gyulai vár történetének legfontosabb eseményeit, miközben a kisebbek részére történeti játszóházat biztosítanak. Folyamatosan indulnak majd ingyenes tárlatvezetések a vár állandó kiállításában, de a szervezők lehetőséget biztosítanak reneszánsz ruhák felpróbálására, a várbeli kovácsműhely megtekintésérére is. A látogatók szombati ebédjét a vár ma is használható kemencéjében sült kenyérlángos szolgálhatja.

A vár múzeumpedagógiai termében kézműves foglalkozás lesz a gyerekek számára, be lehet majd öltözni reneszánsz ruhákba, a vár működő kovácsműhelyében pedig egész nap zenél majd az üllőn a kalapács. Igazi különlegességnek, nagyszerű látványosságnak ígérkezik a solymászbemutató a várudvaron.

 

Az Emlékhelyek Napja gyulai programjai a várban a következők:

10:35 Solymászbemutató a várudvaron

11:00 Vitézek, lovagok, várkisasszonyok – tárlatvezetés a vár kiállítótermeiben

11:00-12:00 Huszárpróba kicsiknek és nagyoknak

11:30 Az 1566-os török ostrom története. Előadó: dr. Németh Csaba történész

15:00 Vitézek, lovagok, várkisasszonyok – tárlatvezetés a vár kiállítótermeiben

A gyulai vár május 14-i programjain a belépő megvásárlásával lehet részt venni.

 

További programok »

FEL