Élőben közvetítjük a Csaba utolsó hazai meccsét, a 42. dél-alföldi rangadót!

2020. december 5. 14:03 | Hidvégi Dávid

647 játékperce gólképtelen a Békéscsaba 1912 Előre, amely a vasárnap a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadja hazai pályán az NB II 20. fordulójában. A lilák legutóbb október 18-án nyertek tétmérkőzést, azóta a másodosztályban egy döntetlenen és hat vereségen vannak túl. Az Előre hétvégi mérkőzését élőben ezúttal is közvetítjük.

A Békéscsaba játékosai a héten már javában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni találkozóra készültek. A dél-alföldi rivális a tabella 12. helyén áll. Az Előre tizenharmadik és a Csákvár elleni idegenbeli 5-3-as győzelem óta egyszer sem örülhetett győzelemnek.

– Nem csak a csapatnak, hanem az egész városnak hiányzik már egy győzelem, ez tény és való. Bár a vírus legyengített minket, de gőzerővel dolgozunk. Remélem, hogy ezúttal nyerünk, úgy megyünk ki a pályára, hogy csak a győzelem elfogadható – mondta Paudits Patrik, aki eddig két gólt szerzett a bajnokságban.

A történeti visszatekintések a két csapattal kapcsolatban nem egészen egyértelműek, hiszen a szegediek hovatartozását nem mindenki szemléli egyformán, ráadásul a csapat névváltozásai miatt sem teljesen tiszta a kép. A két világháború közötti, számtalan délkerületi bajnoki összecsapást követően 1945-1991 között tizennégyszer találkozott egymással a Szeged és a Békéscsaba az NB I-ben, ám ezt követően a Tisza-partiak kiesése miatt már csak a második vonalban mérkőzhettek meg. 1949-2017 között huszonötször a másodosztályban találkoztak és ezeken kezdetben a szegediek szerepeltek jobban. Az összesített NB I-es és NB II-es bajnoki mérleg szerint a vasárnapi összecsapás előtt a szegediek 13 bajnoki győzelemnél tartanak és 11 döntetlen mellett a csabaiak már 16 alkalommal győztek. A két csapat az idei kiírásban az első fordulóban találkozott egymással, akkor idegenben a Békéscsaba örülhetett, miután 2-1-re nyert Lukács Raymond és Máris Dominik találatával.

 

Az első fordulóban, sok néző előtt játszott szoros mérkőzést a két csapat – (Fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia/Facebook))

 

– Szerintem nagyon hasonló lesz a mérkőzés, mint az augusztusi, de talán most még brusztolósabb, harcosabb lesz a találkozó. Már csak a körülményekből kiindulva is, hiszen a szezon kezdete óta elég rendesen romlott a pálya talaja, ami megnehezíti majd a szép játékot. Az utóbbi időkben a Békéscsaba-Szeged rangadót a hangulat miatt voltak inkább emlékezesetek – hangsúlyozta Mészáros Márk.

Az Előre a Siófok elleni meccs óta már a teljes keretével készül, hiszen játékosai felépültek a koronavírusból. A Békéscsabának azonban rendre gondja akad a helyzetkihasználással, hiszen már 647 játékperce gólképtelen, ami a bajnokságban 557 perc, ha nem adjuk hozzá a Diósgyőr elleni Magyar Kupa találkozót.

– Egész héten a helyzetkihasználást gyakoroltuk, nagyon remélem, hogy ebben előrelépünk. A játék többi elemében fejlődtünk, a csapat fizikai állapota is javult, de utóbbit igazán majd csak a téli felkészülés során lehet majd rendbe tenni, mivel a játékosokat megviselte a koronavírus-fertőzés. Nagyon remélem, hogy a négy, öt kidolgozott helyzetből azért berúgunk egyet-kettőt, amivel meccset lehet nyerni – fogalmazott az Előre vezetőedzője, Preisinger Sándor.

A járvány miatt a stadionban továbbra sem lehetnek nézők. A Békéscsaba és a Szeged találkozóját vasárnap 13 órától élőben közvetítjük a behir.hu online felületein és a 7.Tv-n. Az Előre idei utolsó bajnoki mérkőzése december 13-án lesz Budapesten, a Vasas ellen, amely után téli szünetre vonulnak a csapatok.

 

További programok »

FEL