Elő gyereknapi programok a Lencsési lakótelepen

Egy héttel hamarabb érkezett a gyereknap a Lencsési lakótelepre. Szombaton szabadtéri programok tömkelege várta az érdeklődőket, a Lencsési Közösségi Házban és a Féja Géza téren.

Vattacukor, arcfestés, ugrálóvár, lovaglás, íjászat és számos más program várta a családokat a gyermeknapi előzetesen. A több mint 25 éves rendezvényen a hagyományoknak megfelelően idén is a gyerekeké volt a főszerep.

„Akkor, amikor 1991-ben én ide kerültem, akkor a Lencsési lakótelep tele volt gyerekkel, tehát szinte kötelező jelleggel be kellett vennem a vezetői programomba azt, hogy szervezzünk a gyermekeknek Lencsési gyermeknapi előzetest. Azért előzetes, hogy ne essen egybe a városi rendezvényekkel. Ezentúl pedig akkor olyan nagy volt a sikere, hogy lényegében mindig beépítettük, minden éves programunkba.” – mondta el Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője.

A rendezvény sztárvendége a Budapestről érkezett Kalap Jakab bábszínház, illetve a BAB színház volt, amely gólyalábas produkcióval készült a résztvevőknek. A gyerekeknek leginkább a kiegészítő programok tetszettek.

A hagyományos produkciókon kívül, közlekedési vetélkedőt is tartottak a rendőrség közreműködésével.

A rendezvényen több mint 600 darab palacsinta került kiosztásra a jelenlévő gyerekek és szüleik számára.

 

A hírről készült videó anyagunk:

 

Megosztás:

Címke: , , , , ,