Élménypedagógia, fejlesztések és „innovációs homokozó” a Kollaborban

2021. február 10. 15:33 | Mikóczy Erika

Koszecz Sándorral, a Kollabor vezetőjével, a 7.Tv Aktuális című műsorában Csiffáry Zsuzsanna műsorvezető beszélgetett az élménypedagógiáról, az „innovációs homokozóról”, valamint a legújabb szerzeményükről, a Prusa 3D-s nyomtatóról.

 

– Korábban ön úgy fogalmazott: az élménypedagógia saját tapasztalatból építkezik, és megváltoztatja a teljes kulturális attitűdöt. Mit jelent ez pontosan?

– Amíg a hagyományos oktatásban akár gyerekek, akár felnőttek, általában valaki által megélt élmények interpretációjára épülve tanulnak, addig az élménypedagógiában valóban a saját tapasztalat válik főszereplővé. Ebben a saját tapasztalatra épülő világban azután mindennek sokkal fontosabb szerepe lesz. Ebben az esetben a hiba az nem probléma, nem bűn, hanem a tapasztalati tanulás motorja. Ha azt mondom, hogy megváltoznak a tanulási attitűdök, akkor például ez az egyik ok, hogy egy tanulási folyamatba megjelenő hiba az nem egy lehúzó erő lesz, hanem motiváló erő. Innentől kezdve, ha ezt a belső motivációt el tudjuk érni, akkor tényleg minden megváltozik: már nem azért tanulunk, mert az kötelező, hanem azért, mert rájövünk, hogy maga a tanulás a világ felfedezésének a legizgalmasabb módja.

 

– Hogyan sikerül az élménypedagógiát átvinni a mindennapokba?

Egy projekt kapcsán 2018 szeptemberétől 21 Békés megyei oktatási intézménnyel voltunk, vagyunk kapcsolatban. A járvány előttig tudtunk különböző feladatokat végezni élőben is. Két év alatt Békés megyében hatezer diákot tudtunk bevonni a programba, ugyanakkor volt több akkreditált pedagógus-továbbképző programunk is, ahol több mint száz pedagógus vett részt a képzéseken. A saját tapasztalatra épülő tanulásban nincs különbség a gyerekek és a felnőttek közt. Mindenki nagyon erőteljesen tudott épülni belőle.

 

 

– Megérkezett a Kollaborba a legújabb technikai eszköz, a Prusa mininyomtató. A szabad hozzáférésű eszköz önmaga nyomtatja ki egyéb alkatrészeit. A 10 kilós szerkezet jó munkabírással rendelkezik, és olvasztott száltechnológiával gyártja az eszközöket. Milyen keménységű műanyaggal dolgoznak a Prusával?

Különböző műanyagokkal dolgozunk. Az általános nyomtatószál ez az úgynevezett PLA nevű anyag, aminek kukoricakeményítő az alapanyaga, biopolimernek is mondják. Ennek a műanyagnak az a tulajdonsága, hogy ipari komposztálási környezetben lebomlik. Az utóbbi években kezdtek ezzel az anyaggal egyre szélesebb körben dolgozni. Ez egy kicsit rideg, mint műanyag rugalmas, azonban viszonylag könnyen törik. Használati tárgyakhoz kiváló anyag. Ha ipari alkalmazásról van szó, akkor egészen más típusú anyagokig is el tudunk menni. Az egyik ilyen, amivel gyakran dolgozunk, a PETG nevű anyag. A PET műanyagot ismerjük az üdítőitalok kapcsán, nagy problémát, környezeti terhelést jelentenek ezek a palackok. Itt a G egy glikol nevű anyagot jelöl, ami egy kicsit módosítja az anyag tulajdonságát, és azt nyomtathatóvá teszi. De lehet akár ABS-el, vagy nylon szállal is dolgozni. Legutóbb vettünk olyan filamentet, amely 80%-ban réztartalmú. Ettől ugyan nem lesz fémnyomtatás, de maga a nyomtatott felület nagyon erőteljesen fém hatású. Adott esetben van olyan filamentünk is, amelyben fűrészpor, tehát faanyag jelenik meg. Természetesen ez sem lesz fa, de egy fatartalmú anyag. Ha innen nézzük, akkor nagyon széles skálán mozog a nyomtatható anyagok sora.

 

– Februárban mit terveznek? Mit lehet tudni a háttérmunkákról?

Nagyon várjuk már a nyitást. Alapvetően mi egy oktató-, rendezvény- és közösségi tér vagyunk. Most értelemszerűen nem a rendezvényeké volt a főszerep. Az oktatás, az élménypedagógia mellett az innovációs kultúra, és annak a terjesztése is nagyon fontos számunkra. Ezért tervezünk olyan beszélgetéseket, amelyeket valószínűleg az online térben fogunk elindítani. Reményeink szerint majd tavasz végén, nyár elején ezeket már a Kollaborban fogjuk befejezni. Lesz a startup kultúráról egy rövid előadássorozatunk, ennek az első alkalmát február 25-ére tervezzük. Indítunk egy úgynevezett innovációs homokozó nevű beszélgetéssorozatot is, ami a startup kultúra alapfogalmainak, a gyakorlatban való működésének a megbeszélésére irányul. Ugyanis ahogy az élménypedagógiánál egy szemléletváltás történik a hagyományos oktatáshoz képest, úgy a startup kultúra is nagyon sok tekintetben szemléletváltáson megy keresztül. Ebben a kultúrában nem félünk attól, hogy a hibáinkról, a kudarcainkról beszéljünk. Május közepén pedig egy konferenciát tervezünk, ezt már tavaly meg szerettük volna rendezni, de az egészségügyi helyzet miatt nem lehetett. Viszont mivel a Kollabor hátterére, eszközrendszerére és szellemiségére épül, ezt mindenképpen személyes részvétel alapján szeretnénk megvalósítani. A tavaszi időszakban készülünk a nyári táborainkra is. Tavaly nagy sikere volt a táborainknak, 190 gyerek iratkozott be. Bízunk abban, hogy most is sok turnust el tudunk majd indítani, és bele lehet majd kóstolni abba az innovatív munkába, amit a Kollaborban végzünk.

 

– Mindezek mellett jelenleg min dolgoznak még?

Most a legfontosabb feladat a 3D-s nyomtatott termékeknek a készítése, másrészt újabb termékeknek előkészítése. Vannak olyanok, amelyek fejlesztési stádiumban vannak még. Szintén a tapasztalati tanulás része, hogy nyomtatókat építünk össze, és közben megtanuljuk, hogyan is épül fel, hogyan működik. A színfalak mögött azért gőzerővel folyik a munka.

 

– Az innovációs homokozó, a World Cafe pontosan mit jelent?

Nagyon rövid fölvezető előadások után ezekre az eseményekre nem hallgatókat várunk, hanem beszélőket. Ezt offline környezetben, tehát fizikailag együtt tudjuk megvalósítani. Akkor általában kis beszélgető-köröket hozunk létre, ahol egy-egy témafelvetéssel egy-egy témavezető vezeti ezt a beszélgetést, és a végén összefogjuk az egészet. Online körben is igyekszünk ezt megvalósítani. Azért nagyon fontos ez, mert egy ilyen beszélgető-körbe mindenki aktív cselekvővé válik. Mindenkinek a gondolata és a véleménye ott van bent a közösben. Ha ezek olyan témák, amelyek érdeklik a jelenlévőket, akkor ezekkel az első lépésekkel a belső motiváció felélesztése felé lehet indulni. Nem titkolt célunk, hogy amikor már lehet, akkor a Kollaborban konkrét gyakorlati műhelymunkákat is meg tudjunk valósítani.

További programok »

FEL