Egy ismerősöm a két ünnep között egy laza 2200 méter körüli időt töltött taxiban, és addig volt ideje a sofőrrel egy jót beszélgetni a szakmájukról. A sofőr szerint egyre kevesebben vannak a pályán, ráadásul a fiatalok sem a bérkocsiban képzelik el a boldogulásukat. (Mintha már hallottunk volna ilyet.)
Mindezzel kapcsolatban Wieszner Vilmost, a Thermál Taxi választott vezetőjét – vagy ahogy ő fogalmazott magamagáról – a mérsékelten nagyfőnököt hívtam fel.
– Ez leginkább csak a kolbászfesztivál idejére, szilveszterre vagy azokra az időszakokra igaz, amikor hirtelen elered az eső – mondja. Akkor még száz taxi sem volna elég a városban, de a mindennapokban pont elegen vannak.
Hozzáteszi, hogy 1990 óta taxizik, akkoriban még legalább százan voltak, de azt azonban tudni kell, hogy azóta vagy tízezer fővel kevesebben élnek a városban. Továbbá ötven-száz éves, nagynevű műintézmények szűntek meg (Babcsák, Kékmacska, Pálma).
– A kilencvenes években több nagy társaság működött – folytatja –, folyamatosan ügyeskedtünk, mert mindig le akartuk győzni a másikat, ami persze sosem sikerült. De már 2012 óta egy csapat vagyunk, a Thermál Taxi, illetve van 4 Euro Taxis és jó néhány mezítlábas – ez a létszám épp elég a békéscsabai mindennapokra.
Miután megnyugodtam, Petri László mindenessel beszélgettem, aki 1987-94 között a Gábriel Taxinál dolgozott.
– Akkoriban még CB-rádióval indítottunk. Abból például harc volt, hogy kinek (taxis társaságnak), melyik kocsmában legyen ott a rádiója. (A már kevésbé szomjasok onnan rendelték a fuvart.) Egyszer a Pálmából beült egy fazon hozzám – meséli –, s amikor kiszállt, azt látom, hogy egy nagy pisifolt van az ülésen. Ezt azért nyilván kellemetlen volt egész éjjel illatolni.
Kérdésemre, miszerint előfordult-e olyan, hogy a diszkóból hazamenő lányok csak természetben tudnak neki fizetni, rögtön rávágja: nem! De volt egy fazon, aki a pósteleki kupiba vitette magát, és miután rendezték a számlát, őt is be akart fizetni egy karikára. „Köszönöm, én nem élek vele, mert otthon már megkaptam” – mondta neki a sofőr.
Ellenben olyan fuvarja volt, hogy két srácot elvitt Elekre, majd az egyik utcánál az egyik kiszállt, azt mondta, hogy bemegy a pénzért, s mivel a másik ott maradt, így nyugodt volt, majd megszólalt, hogy „Nem tudom, hol maradt a haver. Megyek, megnézem!” Laci taxis azóta is várja a tiszteletdíját.
– Egy másik csávóval sokat jártunk erre-arra – folytatja –, egyszer még Gyomára is elvittem egy ivóba, de az istenért sem tudtam kirángatni, hogy menjünk már, így otthagytam. De ő később belátta, hogy tévedett. Olyan is volt, hogy Jaminában egy asszony egy nagy késsel szállt be. „Hova lesz az út?” – kérdeztem. Kiderült, hogy a nő családlátogatóba készült.
– Akkoriban még zakatolt az éjszakai élet a hétvégéken – fűzi hozzá –, például a Fehér Galamb még aranybánya volt, onnan, ha három mezőmegyeri fuvart kigurítottál, akkor király voltál.
Major Sanyival például én találkoztam először Békéscsabán, amikor 1993-ban leszállt a pályaudvaron, majd kivittem a Lencsésire a haverjához – büszkült Petri Laci.
