Egyre népszerűbb a Városi Középiskolás Csocsóverseny

2017. május 27. 18:16 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Több száz diák mérte össze tudását a szerdai Városi Középiskolás Csocsóversenyen. Az immár harmadik alkalommal megszervezett megmérettetés célja, a tehetségek megtalálása és felkarolása. A versenynek idén a Csabagyöngye Kulturális Központ adott otthont.

A középiskolások körében egyre népszerűbb rendezvényen, 10 középiskolából, 51 csapat és 16 egyéni kategóriában induló diák vágott neki a megmérettetésnek. Többen voltak olyanok, akik már visszatérő versenyzők.

–Most vagyok végzős és másodjára vagyok itt, idén egy másik párral - mondta Kondor Ivett.

A békéscsabai középiskolások már harmadik alkalommal küzdhettek meg egymással. A viadal célja, hogy népszerűsítsék a csocsót, mint sportágat és egy jó hangulatú versenyen mérjék össze tudásukat a fiatalok.

–Gyakorlatilag, minden szórakozóhelyen találunk csocsóasztalt, ez bevonzza a diákokat. A rendezvénnyel az a célunk, hogy gyakorlatilag ne csak a kocsmai körülmények között játszanak. Szeretnénk ha látnák, milyen a csocsó mint sport, és felismerjék, hogy hogyan tudnák ezt kamatoztatni - emelte ki Földi Zsolt, a Dévaványai Csocsó Egyesület alelnöke.

A mérkőzések öt asztalon zajlottak a Csabagyöngye nagytermében. A résztvevők mellett akadt olyan fiatal is, aki ugyan nem indulhatott, mégis jelen volt és segítette a szervezők munkáját.

–Személy szerint harmadjára vagyok ezen az eseményen. Az első versenyemen még tudtam indulni, aztán a második és a mostani harmadikon már nem tudok.  Sajnos kinőttem belőle, de nagyon tetszik a rendezvény- mondta Bencsik Tamás, aki segítőként vett részt a versenyen.

Mindkét kategóriában az első három helyezettet díjazták, a kupák, érmek és oklevelek mellett ajándékcsomagokat is hazavihettek a dobogósok. A megmérettetést a tervek szerint jövőre a Gépészeti Szakgimnáziumban rendezik meg.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL