Az Agóra teremben tizenkilenc asztalon zajlanak a Magyar Bajnokság második fordulójának küzdelmei. Bár sokan kocsmasportként tekintenek a csocsóra, a békéscsabai megmérettetésen egy 50 oldalas szabálykönyvet kell betartaniuk a sportolóknak.
Különleges körülmények és békéscsabai esélyesek
– Nem lehet ütni az asztalokat, zavarni a másikat vagy pörgetni. A profi hozzáállás része, hogy a játékosok odafigyelnek a megfelelő regenerációra és étkezésre is, hogy végig tudják versenyezni ezt a három napot – nyilatkozta Földi Zsolt, a Viharsarki Csocsó Egyesület vezetője.
A közel kétszáz induló között a helyi klub versenyzői is az esélyesek közé tartoznak. A 2025-ös év összetett női bajnoka, Földi Nóra címvédésre készül: célja, hogy a nemzetközi ITSF-versenyek után a hazai összetettben ismét az élen végezzen.

A helyi utánpótlás is bizonyított már: a tavalyi világbajnokságon szereplő junior válogatott bronzérmet szerzett. Gyuricza Tamás junior világbajnoki bronzérmes kiemelte, hogy a közösségi gyakorlásban rejlik az erejük, és igyekeznek minél jobb játékossá formálni egymást.
A felnőtt nyílt páros kategóriában a címvédő Szeverényi Dániel és Diós Norbert duója áll asztalhoz. Szeverényi Dániel elmondta: tudatos fizikai felkészüléssel, a meccsek elemzésével, valamint az erősségek és gyengeségek átbeszélésével igyekeznek a legjobb formájukat hozni a hétvégi hat kategóriás terhelés alatt.
Lelátó és élő közvetítés várja a látogatókat
A háromnapos verseny pénteken délben kezdődött, szombaton és vasárnap pedig már délelőtt fél 10-től pattog a labda. A rendezvény infrastruktúrája is egyedülálló: 3 kamerás élő közvetítés, nagy kivetítő és egy 40–50 férőhelyes lelátó várja a szurkolókat. A belépés ingyenes, a látogatók folyamatosan figyelemmel kísérhetik a mérkőzéseket, a döntőket pedig mindkét napon 16 óra körül rendezik meg a Csabagyöngyében.