Egy hónap múlva jön a XVII. Nemzetközi Bábfesztivál Békéscsabán – íme a program

2018. május 20. 15:52 | behir

Egy hónap múlva, június 21-e és 24-e között elfoglalják a várost a bábok. Ekkor rendezi meg ugyanis a Békéscsabai Napsugár Bábszíház a XVII. Nemzetközi Bábfesztivált, mely az ország egyik legjelentősebb bábos találkozója.

A Nemzetközi Bábfesztiválnak 1968 óta ad otthont Békéscsaba. A most 50 éves rendezvény kiérdemelte már az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) védnökségét, a 2018-as fesztivál pedig elnyerte az EFFE Minősített Európai Fesztivál címet. Az idei programban 5 ország 17 bábszínháza mutatkozik be, köztük spanyol, olasz, cseh és szlovén bábosokkal. 4 külföldi és 20 hazai bábszínház vagy független bábos előadását láthatja majd a közönség, ezek mindegyike kuriózum, különleges produkció.

A fesztivál június 21-én, 16 órakor veszi kezdetét, amikor a Korzó tértől a bábszínházig gólyalábasok és óriásbábok vezetésével vonulhat végig a közönség a megnyitóra, majd Pályi János: Vitéz László és az elátkozott malom című bábjátékával indul az előadások sora. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásai közül A helység kalapácsa és A kőszív szerepel a műsorban.  

A bábfesztivál ideje alatt lesz vásári bábjáték és interaktív családi bábszínház, kalasszikus népmese és mai magyar szerző meséje, zenés és prózai előadás – számos különlegesség. Ezek egyike a spanyol David Zuazola: Az idő játéka című előadása: ez 7 önálló történet egysége, melyeket 7 más-más nemzetbéli rendező álmodott színpadra. A cseh előadás gyönyörű, látványos marionett játék. Olaszországból Pulcinella történeteit ismerhetjük meg, Zrenjaninból (Szerbia), Békéscsaba testvérvárosából pedig egy nagyszínpadi bábelőadás érkezik.

A fesztiválra a nagyokat, a kicsiket és a legkisebbeket is várja a Békéscsabai Napsugár Bábszínház: az apróságoknak szeretnének kedvezni a szervezők azzal, hogy több babaszínházi (4 éven aluliaknak ajánlott) előadás is szerepel a programban.

Ahogy az már lenni szokott, a bábelőadások mellett interaktív bábos „játszótér” is vár mindenkit. A színház előtti tér megtelik majd bábos mutatványosokkal, attrakciókkal. Kádár Ferkó Fotószínházában kézzelfogható emlékek is készülhetnek, Paprika Jancsi csúzlizdája megdolgoztatja a látogatót, de saját árnyjátékot is készíthetnek a családok, miközben a Tekergőtér izgalmakkal teli játszóházat kínál majd.

Az előadások az Ibsen Házban, a Békéscabai Jókai Színházban és a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban lesznek láthatók. A XVII. Nemzetközi Bábfesztivál önfeledt kikapcsolódást, igazi családi élményt kínál tehát ezen a négy napon 0-99 éves korig! A gyerekek mellett a bábfesztiválra a gyermek lelkű felnőtteket is várják a szervezők.

 

A XVII. Nemzetközi Bábfesztivál programja

 

Június 20.

 

Amatőr Bábjátékos Találkozó

 

Június 21., csütörtök

 

11.00 órától        Lenkefi Konrád emléktáblájánál koszorúzás (Penza ltp. 1.)

16.00 órától        Megnyitó – óriásbábos felvonulás (a Csaba Centertől az Ibsen Házig)

17.00 órától        Pályi János (Kaposvár): Vitéz László és az elátkozott malom (Andrássy út 1.)

18.00 órától        Békéscsabai Napsugár Bábszínház: A helység kalapácsa (Sík Ferenc Kamaraterem)

19.00 órától        Lénárt András (Eger): Con Anima (Sík terem)

19.30 órától        Balassi Táncegyüttes: Állati mese (Jókai Színház színházterme)

21.30 órától        Rokodál koncert, ismerkedés (Ibsen Ház udvara)

 

Június 22., péntek

 

10.00 órától        Mutatványosok (Jókai Színház előtti tér)

                               Paprika Jancsi csúzlizdája

                               Kádár Ferkó „Bábos” fotószínháza

                               Tekergőtér

                               Jövendőmondó Színház

10.00 órától        Bóbita Bábszínház (Pécs): Mit eszik a micsoda? (a Napsugár Bábszínház kisterme)

11.00 órától        Békéscsabai Napsugár Bábszínház: Kőszív (Sík Ferenc Kamaraterem)

14.00 órától        Fabók Mancsi (Zsámbék): A székelymenyecske meg az ördög (Az Ibsen Ház udvara)

13:00 órától        Tintaló Társulás (Kecskemét): Horgászni tilos

15.00 órától        Vojtina Bábszínház (Debrecen): Tessék engem megmenteni! (Jókai Színház)

16.00 órától        David Zuazola (Spanyolország, Madrid): Az idő játéka (a Napsugár Bábszínház kisterme)

16.30 órától        Ciróka Bábszínház (Kecskemét): Hinta-palinta – babaszínház (Sík terem)

17.00 órától        Irene Vecchia (Olaszország, Nápoly): Purcinella történetei (Sík Ferenc Kamaraterem)

18.00 órától        Griff Bábszínház: A 3 emeletes mesekönyv (Napsugár Bábszínház kisterme)

19.00 órától        Kaláka koncert (az Ibsen Ház udvara)

20.30 órától        Lénárt András (Eger): Con Anima (Sík terem)

 

Június 23., szombat

 

10.00 órától        Mutatványosok (Jókai Színház előtti tér)

                               Paprika Jancsi csúzlizdája

                               Kádár Ferkó „Bábos” fotószínháza

                               Tekergőtér

                               Árnyékok játéka

10.00 órától        Békéscsabai Napsugár Bábszínház: Gyuszi – babaszínház (Sík terem)

10.00 órától        Karromato (Csehország): Fa cirkusz (Sík Ferenc Kamaraterem)

11.00 órától        Aracs Eszter (Tiszaalpár): Gulyás Terka, avagy aki a müzlit nem szereti, rossz ember nem lehet (Ibsen Ház udvara)

14.00 órától        Magamura Alkotóműhely (Szombathely): Dobronka Cirkusz, Világszám! (Sík Ferenc Kamaraterem)

15.00 órától        Fekete Dávid (Debrecen): Vitéz László a világ végén (az Ibsen Ház udvara)

16.00 órától        „Tosa Jovanovic Theater (Zrenjanin): A nagy fehér bálna  (Jókai Színház)

17.00 órától:      Békéscsabai Napsugár Bábszínház: Afrika – babaszínház (Sík terem)

 

Június 24., vasárnap

 

10.00 órától        Mutatványosok (Jókai Színház előtti tér)

                               Paprika Jancsi csúzlizdája

                               Kádár Ferkó „Bábos” fotószínháza

                               Árnyékok játéka

09.00 órától        Csíkos csoda – babaszínház (Sík terem)

10.00 órától        Néder Norbert (Biatorbágy): Együgyű Mihók, avagy a balgaság szerentséjének egészen igaz történetje (az Ibsen Ház udvara)

11.00 órától        Márkus Színház (Pécs): Az égigérő fa

14.00 órától        Kövér Béla Bábszínház (Szeged): Papageno  titka)

15.00 órától        Ciróka Bábszínház (Kecskemét): Rigócsőr király (Jókai Színház)

16.00 órától        Zárás

 

 

További programok »

Kultúra

FEL