Egy hétig még lehet jelentkezni az Országos Szólótáncfesztiválra

2018. szeptember 7. 17:02 | Zsíros András

A Balassi Táncegyüttes ismét néptáncosok nevezését várja az Országos Szólótáncfesztiválra. A verseny immár 24-dik éve teremt fórumot arra, hogy a művészek számot adhassanak tudásukról, és bemutathassák magas színvonalú, egyéni előadásmódjukat.

A kétfordulós verseny területi elődöntői december 1-jén Székesfehérváron és 2-án Jászberényben zajlanak majd, az országos döntőnek pedig régi hagyomány szerint Békéscsaba ad otthont január 18-a és 20-a között. Ekkor osztják majd ki az „aranygyöngyös” és „aranysarkantyús” címeket is. Aki a korábbi években már elnyerte ezt a címet, annak nem kell részt vennie az elődöntőkön, ám ha már háromszor aranygyöngyös vagy aranysarkantyús lett, negyedszerre nem nevezhet a versenyre.

Magyarország teljes területéről, illetve a határokon túlról érkező versenyzőket is várnak. A szervezők közel 150 nevezőre számítanak, de a döntőbe legfeljebb a legjobb 45 produkció juthat be.

A jelentkezési határidő szeptember 15. A jelentkezési lap letölthető a Szólótáncfesztivál Facebook-oldaláról, illetve a Balassi Táncegyüttes honlapjáról is.”

További programok »

FEL