Edző és tanítvány a vízben – Együtt edzettek a vízilabdások az őszi szünetben

2017. november 2. 16:13 | Szendi Rita

Igyekeznek hasznosan kihasználni az őszi iskolai szünetet a Swietelsky-Békéscsaba pólósai. Az edzők ugyanis ezen a héten felkészülési mérkőzésekkel teli  „mini edzőtábort” szerveznek a felnőtt és a fiatalabb, utánpótláskorú játékosoknak.

A játékosok több technikai és taktikai edzésen vettek részt a szünetben, hogy pótolják a hiányosságokat.

– Nagyon jó ez a délutáni edzés, mert nemcsak az van az őszi szünetben, hogy leülünk a géphez, hanem kicsit lejöhetünk, kikapcsolódunk és még fejlődünk is – árulta el el az egyik fiatal játékos, Pónya Tibor.

A gyakorlatokat az edzők mutatták be a tréningeken, majd együtt ismételték át azokat a fiatalokkal. A vezetőedző szerint a gyerekek így jobban élvezik az edzéseket és hatásosabban el tudják sajátítani a mozdulatokat.

– Az őszi szünetben van időnk arra, hogy pótoljuk azokat a technikai-taktikai hiányosságokat, amikre a nyári alapozó időszakban vagy pedig itt, a bajnokság előtti sátorállítás szezonjában nem volt lehetőségünk. Emellett elkezdődött a bajnoki időszak is és azóta látjuk, hogy milyen apró, finom taktikai pozíciós játékbeli hiányosságok vannak, amiket időközben javítanunk kell – fogalmazott dr. Szilágyi Kristóf, a Swietelsky-Békéscsaba vezetőedzője.

A csabai pólósok OB I-es utánpótlás csapatai vasárnap Székesfehérvárra utaznak, ahol fontos mérkőzések várnak rájuk, a gyermek bajnokságban például egy pont különbség van az együttesek között. A felnőttek csütörtök este a Szeged OB I-es gárdája ellen játszanak edzőmeccset, majd szombaton az ESMTK gárdáját fogadják az Árpád fürdőben.

További programok »

FEL