Fahéjas boldogság és csokoládévarázs: Ilyen volt a Tortamustra 2024

2024. november 9. 13:14 | Gulyás Gergő

Hatodik alkalommal rendezte meg idén a Tortamustrát a Munkácsy Mihály Múzeum. Idén a téli ízek, színek, formák és hangulatok köré épült a rendezvény. Az elkészült alkotásokban a méz, fahéj, narancs és csokoládé ízek domináltak. A szervezők kibővítették a rendezvényt, hiszen a torták mellett mézeskalácsokat is készítettek a résztvevők.

A Tortamustrát minden évben hatalmas érdeklődés övezi a múzeumban. Idén összesen 66 alkotás érkezett a felhívásra, a neves zsűrinek idén is nehéz dolga lesz az értékelésnél, hiszen szebbnél szebb és finomabbnál finomabb édességek közül kell kiválasztaniuk a legjobbakat. A zsűri tagja Bartus Dóra olimpiai aranyérmes és világbajnoki ezüstérmes cukrász, Bujdosó Enikő mézeskalács-készítő szakoktató, Sütő Istvánné, a korábbi Tortamustra fesztiválok kurátora, Bácsmegi Gábor, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Lipcsei László cukrászmester és Lukoviczki Máté, Békéscsaba diákpolgármestere. A rendezvény kezdetén Varga Tamás alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.

– A tematika idén a tél és ez látszik is a díszítésekben, az összetevőkben, a komponensekben. Megszokhattuk, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum mindig különleges eseményekkel rukkol elő és a 2018-as szünet után tavaly nagy sikerrel élesztették újra a Tortamustrát. A minőség nagyon fontos, a kevesebb több, én azt gondolom, hogy az idei mustra az egyik legsikeresebb lesz – fogalmazott az alpolgármester.

 

Galéria

 

A rendezvény házigazdája és egyben a zsűri tagja is volt Bácsmegi Gábor, a múzeum igazgatója, aki elmondta, hogy a tavalyi évhez képest kevesebb pályamű érkezett be, de az előzetes látvány alapján a színvonal valamivel magasabb, mint az előző évben.

– A téli hangulathoz hozzátartozik a mézeskalács, így adta magát az ötlet, hogy a mézeskalácsosok is jelentkezzenek. Rengetegen foglalkoznak vele, sokan szeretik fogyasztani is, és azért minden évben kell valami csavar a Tortamustrába, hiszen nem lehet mindig az őszi, téli témákat előhozni. Jövőre nem biztos, hogy mézeskalács is lesz, de ezt még nem döntöttük el véglegesen – hangsúlyozta az igazgató.

Az eseményen az ítészek között Bartus Dóra olimpiai aranyérmes és világbajnoki ezüstérmes cukrász is helyet kapott, aki kiemelte, hogy borzasztó nehéz a dolga a zsűrinek, hiszen a külalak mellett az ízekre is fókuszálniuk kell a döntés pillanatában.

– Én évről évre azt látom, hogy egyre kifinomultabb tortákat és süteményeket sorakoztatnak fel a versenyzők és nagyon ínycsiklandóak. Rögtön karácsonyi hangulatba kerültem, mert most a témánk a tél volt és a télies ízvilág, tehát narancs, fahéj, csokoládé, ezek a főjegyek, amiket elvártunk a versenyen. Arra törekszünk, hogy olyan versenymunkákat találjunk, amelyek  harmonikus ízvilágot képviselnek – összegzett a zsűri tagja.

Papp Barbara idén már második alkalommal nevezett az eseményre. Tavaly tortát készített, idén viszont nagyon megörült neki, amikor megtudta, hogy lesz mézeskalács kategória is, hiszen az az egyik legkedveltebb süteménytípusa, így idén egy mézeskalács remekművel készült a versenyre.

– A mézeskalács az, amit az év minden szakában nagyon szeretek ajándékozni bármilyen ünnepre, nemcsak karácsonyra, hanem születésnapra és húsvétra is. Azt gondolom, hogy ezt is csak kitartással lehet csinálni, mint minden művészeti ágat, mert ez valahol szobrászat, bele kell tenni magunkat és az ötleteinket, és a szeretet egy nagyon fontos hozzávaló – ismertette Papp Barbara.

A torta- és süteménykiállítás mellett előadások is színesítik minden évben a rendezvényt, amelyek során számtalan trükköt és fortélyt lehet elsajátítani. A részletes eredményekről, a behir.hu hírportálon a későbbiekben beszámolunk.

További programok »

FEL