A foglalkozást a Grafitpor Dekor- és Alkotóműhely megálmodója, Csüllög Lászlóné Tóth Katalin vezette, aki rendszeresen tart élményfestéseket és különféle kreatív szakköröket.

– Az afrikai állatokat választottuk témának, hiszen mindig igyekszünk valami újat mutatni a gyerekeknek. Fontosnak tartjuk, hogy az adott téma illeszkedjen az évszakhoz és a környezethez: a gyerekek imádják az állatokat, Afrika pedig tökéletesen passzol a meleg nyárhoz – fogalmazott.
Hozzátette: az alkotófoglalkozások kiemelten fontosak a gyermekek fejlődése szempontjából, hiszen a festés mellett sokat beszélgetnek is. A foglalkozásokon nagy figyelmet fordítanak az egyéni különbségekre, ki hol tart, és hogyan észleli a körülötte lévő világot. Az alkotás emellett hatékonyan támogatja a szemléletmód és az iskolai készségek fejlődését is.

Borsi Szilveszter kislányával, Alízzal érkezett a programra. Az édesapa elmondta: örömmel látogatják a békéscsabai gyermekprogramokat, különösen a kreatív foglalkozásokat.
– Amikor csak tehetjük, keresünk valamilyen alkotóprogramot. Alíz minden ilyen jellegű foglalkozást nagyon szeret, legyen szó festésről, hajtogatásról vagy vágásról – mondta el.
A gyerekek elsőként az akrilfestékek használatának alapszabályaival ismerkedtek meg, majd kötényt öltöttek. Ezt követően kiválasztották, melyik állat képét szeretnék megfesteni, amit grafitpapír segítségével fel is rajzoltak a vászonra. Innen pedig már csak a színek kiválasztása volt hátra, és kezdetét is vette a felhőtlen alkotás.