A porcelánban a művészet örök – Az ecset hangja címmel nyílt kiállítás

13:54 | Gulyás Gergő

Az ecset hangja címmel nyílt kiállítás a Munkácsy Emlékházban kedden délután. A tárlaton Pataj Péter gyűjteményét lehet megtekinteni, aki közel negyven darab herendi porcelán figura mellett büsztöket és Déryné szobrokat állított ki.

A Herendi Porcelánmanufaktúra kétszáz éves történetében a hagyomány, a szakértelem és a művészet a kézzel készített porcelánokban találkozik. A tárlaton a magyar népművészetet bemutató figurák mellett büsztök – azaz mellszobrok – és Déryné szobrok is láthatóak.

Pataj Péter műgyűjtő már egészen kiskora óta érdeklődik a művészet ezen ága iránt. Mint mondta: az édesapja is gyűjtötte a ritkaságokat, innen ered nála ez a szenvedély. Úgy fogalmazott, hogy a porcelánban nem a porcelán az érték, hanem az, ami rá van festve, és onnantól telik meg élettel a tárgy.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Rájöttem, hogy nemzetközi szinten is mennyire nagy élmény ez és mennyire megbecsülik és mennyire szeretik ezt a művészetet, így elkezdtem ezekkel foglalkozni. Szépen, apránként vettem a darabokat, most eljutottam odáig, hogy próbálom csak a különleges darabokat megszerezni, azokat az egyszerű figurákat annyira már nem gyűjtöm, hanem inkább a különleges darabokra próbálok specializálódni – fogalmazott a műgyűjtő.

A gyűjteményen keresztül a herendi porcelánok és a kézi festés mestersége kerül középpontba a tárlaton. Pető Attila mesterfestő elmondta, ahhoz, hogy a fehér porból porcelán legyen, nagyon aprólékos kézügyesség szükséges, valamint ahhoz is, hogy a különleges motívumok felkerüljenek a szobrokra, figurákra.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Porcelánt festettem nagyon sok éven keresztül, mi is azokat az arcokat tettük fel a szobrokra, amelyekkel találkozunk, azokat a virágokat festettük meg, akár a Dérynére, vagy rokokó figurákra, amiket láttunk, a tányérokon ugyanez szerepel. Ettől lesz mai, a múltat áthozzuk a jövő számára – fejtette ki a mesterfestő.

A kétszáz éves örökség a porcelántárgyak mellett a generációkon át továbbadott mesterségbeli tudásban is tovább él. A különleges kiállítás egészen december 18-ig tekinthető meg a Munkácsy Emlékházban.

 

Galéria

További programok »

FEL