Takács Péter kvázi egy in medias res-szel kezdte a dr. Zsilák János életutat: a közösségi ház 2010-es, az Ifjúsági Házba (Csabagyöngye) való integrálását párhuzamosította a 2016-os megyei kórházak összevonásával. Elmondta, ennek a hivatalos indoklása vagy célja a betegutak racionalizálása és a szakellátások összevonása volt. – Vajon egy felelős vezetőnek ezt a célt mennyire sikerült teljesíteni? – kérdezte.
– Nem gondoltam, hogy ekkora érdeklődésre fog számot tartani személyem, de szerintem nem is a személyem, hanem inkább a téma, az egészségügy – mondta Zsilák doktor. – Tehát 2016 áprilisában összevonták a két intézményt; de kimondott céllal, hogy a gyulai kórházat központtá tegyék és a békéscsabai kórház tagkórház legyen. Eleinte tartottunk tőle, hogy elsorvasztják a csabai kórházat. Miközben erről szó nincs. A két legfontosabb szakág a csabai kórházban működik: a megyei hematológiai osztály és a fül-orr-gégészeti fekvőbeteg osztály. Egyedül a neurológiai osztály szűnt meg, viszont megmaradt a járóbeteg szakellátás.
Hozzáfűzte, az összevonás óta ezek azok a legnagyobb lépések. A humánerőforrás-helyzet úgy alakult, hogy Gyulán és Csabán is olyan mértékben elfogytak az orvosok, hogy muszáj volt a két fül-orr-gégészet osztályból egyet létrehozni. És erre Békéscsabán tudtak a legmegfelelőbb helyet biztosítani.
Dr. Zsilák János – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Úgyhogy nem jött össze ez az úgy nevezett elsorvasztás, de azt gondolom, hogy aki szakmailag képben volt, az nem is gondolta ezt. Noha bennünket, dolgozókat is ilyennel riogattak, de ez nem valósult meg. Elsősorban Gyulán lenne baj, ha bezárnák, mert ezt a hatalmas betegszámot, amit Csabán ellátunk, nem győzné egy kórház.
Majd jó nagyot ugorva, bő hat évtizedet visszalépve, Takács Péter azt kérdezte, „Ha nem tévedek, akkor a Zsilák az egy tipikus csabai név”.
– Nagymamámnak még az volt a személyi igazolványában – érkezett a válasz –, hogy anyanyelve tót, így, h nélkül tót. Nálunk mindenki tudott szlovákul, én már sajnos nem.
Hozzáfűzte, a szülei már sajnos nem élnek, de megemlítette, hogy épp 62 év és egy nappal ezelőtt került kapcsolatba a békéscsabai kórházzal, amikor megszületett. „Tehát csabai vagyok, és annak is vallom magam, annak ellenére, hogy 1988 ót Gyulán élek a feleségemmel” – jegyezte meg.
Amikor megszületett, akkor a nagyszüleinél a laktak a futballpálya mögötti Csíki utcában. Hamarosan a belvárosba költöztek, és a Gábor Áron utcai óvodába járt, majd az 1. számú általánosba iskolába. Azt követően a Bizományi Áruház fölötti ház harmadik emeletére bútoroztak.
– Az általános iskolában találtam rá a későbbi hobbimra, a focira, ami onnan eredt, hogy Győri László, a testnevelőnk NB I-es játékvezető és FIFA bíró volt – folytatta. – Laci bácsi rendszeresen mesélt az élményeiről, és tesi órán természetesen mindig focizhattunk. Mivel nem voltam egy Maradona, azóta is inkább csak nézzem a meccseket. 1982-ben a Rózsában érettségiztem, és reáltárgyak: a matematika, fizika, később a biológia is a kedvenceim közé tartozott. Először elméleti matematikus szerettem volna lenni.
Megemlítette, édesapja azt szerette volna, hogy közlekedési mérnök váljon belőle. Édesanyja a Szent István téri gyógyszertárban dolgozott, ebből kifolyólag ő pedig azt szerette volna, hogy gyógyszerész legyen.
– Hogy ne legyen családi vita, azt mondtam, hogy orvos leszek! Erre mindenki megijedt: „Jézusom oda nem lehet bekerülni!”. Amit be is bizonyítottam, mert noha a pontszámot elértem, de olyan sok jelentkező volt, hogy szelektáltak, és azt írták, hogy helyhiány miatt elutasítanak. Amit én akkor nagyon bántam – mesélte.
Utólag azonban azt vallja, nagyon örül neki, ugyanis ősztől a békéscsabai kórház gyógyszertárában mint segédmunkás helyezkedett el. Miközben az újabb felvételire készült, ami sikerült.
Galéria
– Mindvégig nőgyógyásznak készültem, és abban az időben Juhász Lászlónak hívták a csabai kórházigazgatót, ráadásul apu barátja volt. Amikor megemlítettem neki, hogy „Laci bácsi, nőgyógyász szeretnék lenni”. Erre azt válaszolta, „Na, menjél ki, gondolkozzál, és gyere vissza holnap”. És ezt eljátszottuk háromszor. Majd fölküldött Szűcs Istvánhoz, aki osztályvezető volt a sebészeten, és úgy jöttem vissza, hogy „Jó, akkor én sebész leszek!”.
Továbbá elárulta, nagyon régóta kötődik a Lencsésihez. Egyrészt a nagybátyja a Gyöngy Presszó szomszédságában lakott, és ő is rendszeresen járt a Gyöngy diszkóba.
Kérdésre elmondta, a csabai lányok akkor is, és most is szépek; de most inkább azt mondja, amikor meglát egy szépséget, általában azt mondja, hogy mennyire illene a fiához.
Továbbá szót ejtett a szegedi egyetemi éveiről. 1989-ben, amikor diplomáját megszerezte, elmondása szerint nem igazán érintette meg a rendszerváltás, mivel 1984-ben is ugyanolyan szabadnak érezték magukat, mint akár öt évvel később. A végzést követően föl sem merült benne, hogy máshova menjen dolgozni, mint Békéscsabára. Noha 1988-ban a feleségével Gyulára költözött, de maradt az anyakórházában.
A moderátor megemlítette, 1993-ben szakvizsgát tett; 1998 óta adjunktus, majd 2002-ben főorvos lett.
– A sebészeti szakvizsga akkor még négy év volt. Viszonylag gyorsan lettem adjunktus is, meg főorvos is. Ez különösen plusz képzettséget nem igényelt. Az embert a munkája alapján, a tudományos tevékenysége alapján ítélték meg. Nekem nagy szerencsém volt, mert nyugodtan mondhatom, hogy Szűcs főorvos úrtól nagyon sokat tanultam. Hálás vagyok neki, hogy maga mellé vett. Természetesen bármit meg lehet tanulni tankönyvből. De ez olyan, mint az autószerelés: hiába olvasom el, hogy kell lecserélni egy kereket, de ha kezembe nyomnak egy kulcsot, nem biztos, hogy meg tudom csinálni – fogalmazott.
