Dr. Takács Árpád Békés Vármegyei Kormányhivatal főispánja beszédében némileg az anyarendezvény ars poeticáját ellenpontozva aláhúzta, nem a fiatalok látásmódját kell megváltoztatni, hanem a saját felfogásunkat kell nyíltabbá tenni, hogy felnőjünk hozzájuk és a feladathoz. Kutyakötelességünk, hogy arra ösztönözzük őket, itt maradjanak a vármegyében.

Fotók: Such Tamás / behir.hu
– Olyan változás előtt áll a város és a térség, hogy bátran állíthatom, 3-5 év múlva itt sem lesz elérhetetlen az egymilliós átlagbér – jelentette ki. Megemlítette, a szingapúri Vulcan Shield Global vállalat az első európai gyárát Békéscsabán építi meg. Elmondása szerint többen nehezményezték neki, hogy miért nem a térség agráriumát fejlesztik. Miközben azt vallja, szükség van egy erős iparra is.
– Olyan környezetet kell teremteni, ahol egy jó, rugalmas, gyors közigazgatás működik, ami segíti és nem gátolja a vállalkozásokat – jegyezte meg. – Mindehhez szükséges egy rugalmas vállalkozói környezet, akik gyorsan reagálnak a piacviszonyokra. A harmadik pillér az ehhez kapcsolódó szakképzés.
Hozzátette, a felsőoktatásnál annyi változás történt, hogy két éve beindult a mérnökképzés, a Vulcan érkezésével a szakképzés is meg lesz pörgetve. Szót ejtett továbbá arról is, hogy a jövő évtől levelező jogászképzés indul Békéscsabán.
***
A Békés Megyei Kormányhivatal Tudományos Tanácsa 2019-ben azzal a céllal alakult meg, hogy feltárja, gyakorlatba ültesse a kormányhivatal tudományos értékeit, és összegzi a felhalmozott ismeretanyagot a közjó és a megye lakosságának szolgálata érdekében.
Szerdán a Tudományos Tanács két új tanácsadóval bővült: Szabó Lászlóval, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium főigazgatójával és Szrenka Pálnéval, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnökével.

Dr. Takács Árpád és Szabó László – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Az idei kerekasztal ülésen egy román-magyar pályázatnak köszönhetően az előadók felhívták a jelenlévők figyelmét a zöld energia használatára. A témával kapcsolatban előadást tartott Pántya Imre, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály főosztályvezetője; dr. Blahó János, a Szegedi Egyetem Mérnöki Kar dékáni tanácsadója; dr. Malatinszky Ákos, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem docense.