Jogászképzés indul Békéscsabán

2025. július 16. 13:29 | behir.hu

Jövő évtől levelező jogászképzés indul Békéscsabán – jelentette be kedden közösségi oldalán dr. Takács Árpád főispán.

– Kárfelszámolás után vissza a mindennapokhoz, foglalkozzunk a békési fiatalok jövőjével. A Szegedi Tudományegyetem Magyarország egyik legjobb egyeteme, ahol tárgyalást folytattam az egyetem rektorával és kancellárjával, akik messzemenően támogatták az elképzelésemet, mely szerint jogászképzés indul Békéscsabán – jelentette be közösségi oldalán dr. Takács Árpád. 

A Békés Vármegyei Kormányhivatal főispánja hozzátette: jövő héten kezdődik az a munkafolyamat, amelynek eredményeképpen októberben aláírják azt az együttműködési megállapodást, amely biztosítja, hogy jövő évtől levelező, azt követően pedig nappali jogászképzés indulhasson Békéscsabán.

Az eredeti bejelentés ide kattintva tekinthető meg. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a békéscsabai jogászképzés elindításának egyik első lépése volt, hogy országosan egyedülálló mintaprogramot indított a kormányhivatal a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiummal, illetve a Békéscsabai Tankerületi Központtal közösen, így a következő tanévtől, választható érettségi tárgyként közigazgatási ismereteket oktathatnak az Andrássyban.

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL