– Több ezer fiatal sok-sok érdekes lehetőséggel találkozhat az előttünk álló két nap alatt – mondta megnyitójában Szalay-Bobrovniczky Vince. A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy több mint 60 ezer civil szervezet működik hazánkban. A civilek számára nyújtott állami támogatások összege az elmúlt hét évben 5 milliárd forintról több mint 20 milliárdra kúszott fel.
– Ez azért is érdekes a fiatalok számára, mert minden bizonnyal sokan a civil szektorban képzelik el a jövőjüket. Először akár önkéntesként bekapcsolódhatnak a civilek munkájába, majd saját maguk is létrehozhatnak alapítványt, egyesületet vagy nonprofit kft.-t – fűzte hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Vince, Szarvas Péter, dr. Orosz Tivadar és dr. Takács Árpád – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta, a mai kor aktív felnőtteinek nemcsak az a feladatuk, hogy bemenjenek a munkahelyükre, majd otthon ellássák a családi teendőiket, hanem az is, hogy törődjenek az utánunk jövő, fiatalabb korosztállyal.
– Mert a világ bármennyire is változik, egy dolog állandó: a fiataloknak terelgetésre, irányításra van szükségük. Ez sok területen történhet meg, de az élet egyik legfontosabb kihívása mindig az, hogy a pályaválasztás során a gyermekünk melyik irányba indul. Ez a döntés azonban Békés vármegye, illetve Békéscsaba jövőjét is meghatározza – fogalmazott.
– Több mint negyven oktatási intézmény, közel 30 foglalkoztató jelnet meg a vásáron – jegyezte meg dr. Orosz Tivadar, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. – Az iparkamarák egész éves kiemelt feladata a pályaválasztása elősegítése. A módszerek folyamatosan változnak – ezek részben a digitális kommunikációs forradalomnak is köszönhető.
Megemlítette, hogy a Békés megyei szakképzési intézményeink jól alkalmazkodnak a változó piaci és egyéb körülményekhez. Ezt a diákok nemzetközi eredményei is bizonyítják.
Végül dr. Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főispánja hivatalosan is megnyitotta a 25. Pályaválasztási Kiállítást és Vásárt. Hozzátette, hogy az államtitkár által elmondottokkal teljes mértékben egyetért; Szarvas Péter a szívéből és lelkéből beszélt, valamint az elnök jól kiegészítette az elhangzottakat.
***
Majd Herczegné Számel Annamária, a Békés Vármegyei Civil Központ Iroda vezetője elmondta, harmadik alkalommal hirdették meg a Miért szeret(t)em az IKSZ-et? Az IKSZ, azaz az Iskolai Közösségi Szolgálat egy élménybeszámoló esszé- vagy videópályázat középiskolások számára. Miután a pályázat lezárult, megszülettek az eredmények.
A díjakat Szalay-Bobrovniczky Vince és dr. Takács Árpád adta át.

Fotók: Such Tamás / behir.hu
1. helyezett: Kársai Flóra, a GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképzőiskola és Kollégium 12/C tanulója.
2. helyezett: Duray Virág, a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium 12/C tanulója.
3. helyezett: Molnár Sára Judit, a GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképzőiskola és Kollégium 12/C tanulója.
Különdíjat kapott: Kolompár Natália Mercédesz, a GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképzőiskola és Kollégium 12/C tanulója.
(Mindenki 12/C-s.)
***
A standok között sétálva megtudtam, Gyebnár-Szaszák Zara a gyulai Erkel gimnáziumba készül, később pszichológus szeretne lenni. Gerzsenyi Márton pedig a szarvasi Vajda János gimibe, az informatika érdekli, barátja, Domján Bálint azonban valamelyik békéscsabai technikumot választja.
