Dr. Bacsa Zoltán: Egész évben védekezni kell a parlagfű ellen

2019. december 12. 09:47 | Such Tamás

Számtalan hasznos információ, illetve indokolt jogszabály-módosítás bejelentése hangzott el szerdán, a 2019. évi Agrárügyi Tematikus Fórumsorozat Békéscsabai Járásban című szakmai délutánon, a Békés Megyei Kormányhivatal központi épületében.

Magyarné dr.  Knap Diána, a kormányhivatal agrártámogatási szakterületének vezetője köszöntőjében elmondta, hogy Takács Árpád kormánymegbízott 2019 elején azért hívta életre az Agrárügyi Tematikus Fórumsorozatot, hogy az ügyfelek minden egyes járásban megismerhessék az aktuális agrárinformációkat.

Dr. Sóvári Tibor osztályvezető többek között megjegyezte, napjainkban egyre több területen zajlik az elektronikus ügyintézés, amelynek természetesen a földhivatalban is van helye.

Ellenben az ingatlan-nyilvántartásban már létezik törvényi kivétel – jegyezte meg: ha egy beadványhoz melléklet tartozik (például egy adásvételi szerződés), azt nem lehet benyújtani elektronikus úton.

 

2019. évi Agrárügyi Tematikus Fórumsorozat

Dr. Bacsa Zoltán, Magyarné dr. Knap Diána és dr. Sóvári Tibor

 

Továbbá szót ejtett egy újdonságról, az E-ingatlan projektről, amely a teljes ingatlan-nyilvántartás átalakítását célozza. Mindez 2022 őszére tervezet időponttal valósulna meg. Az említett projekt a hatékonyságot növelné, és a versenyképességet javítaná. Beszélt a földforgalmi törvény módosításáról is: elmondása szerint a jogszabály a helyben lakókat kívánja támogatni, így a helyben lakó szomszéd pozíciója erősödik meg.  

Dr. Bacsa Zoltán osztályvezető a Növényvédelmi aktualitásokról tájékoztatott (többek közt a parlagfű elleni védekezési kötelezettséggel kapcsolatos tapasztalatokról, illetve a drónok használatáról a növényvédelemben).

Előadása elején máris egy módosítást említett meg: eddig június 30-ától kellett védekezni a parlagfű ellen. Ez megszűnt – húzta alá –, mert most már egész évben fennáll a védekezési kötelezettség, és már azt meg kell akadályoznunk, hogy virágbimbós állapotba jusson a növény.

A belterületen az ellenőrzéseket a jegyző – folytatta –, a külterületen az ingatlanügyi hatóság végzi. Tavaly az egyik alkalommal, belterületen 750 ezer forintos bírságot szabtak ki. Külterületen 1 hektártól kezdődik a bírságszámítás, ott 15-50 ezer forint közé eshet, míg 100 hektár felett már 3 millió 750 ezertől – 5 millió forintig terjedhet a kiszabandó bírság összege.

Jogszerűen drónt, növényvédelmi gépként, azaz növényvédelmi szer kijuttatására nem lehet jelenleg használni; ha ez mégis megtörténne, akkor számítani lehet a hatóság bíráságára. A jogalkotó nyitott a jogszabály-módosítására, főleg úgy, hogy megjelent ezzel kapcsolatban két jelentős uniós jogszabály is – fogalmazott.

Továbbá az érdeklődők a növénytermesztési aktualitásokról (a vetőmag-előállítás szabályozásában történt változásokról) hallhattak Hankó György osztályvezetőtől; szó volt az agrárügyi aktualitásokról (Az agrárkárenyhítés 2019. évi tapasztalatai) előadó: Tóth János, főosztályvezető; Agrártámogatások aktualitásairól (Legfontosabb határidők, kifizetések helyzete. Vidékfejlesztési Program aktualitásai) előadó: Magyarné dr. Knap Diána főosztályvezető, Szappanos Mária osztályvezető  előadásait hallhatták.

További programok »

FEL