Dinamit ikrek – Sanyi ezerszer elmondta, hogy egyedül senki ne menjen sehova!

(A borzalmas történetről már korábban beszámoltunk.)

– 1990-ben találkoztam először Sanyival, a békési Kazamatában, ahol kidobók voltunk – meséli. – Egyből összebarátkoztunk, hiszen sok közös vonás volt bennünk: mindketten húszévesek, apróka versenyzők voltunk, ő 57 kilóban boxolt, én 63 kilóban kick-boxoltam. Akkoriban csak hétvégente találkoztunk, mert hétközben a Dózsában bunyózott. Kis idő múlva pedig a válogatott edzője lett. Majd egyszer csak hazaköltözött és a békési gyerekeket trenírozta.

Onnantól kezdve olyan szoros barátságba kerültünk, hogy minden munkát együtt vállaltunk. Amikor az edzéseken látott kick-boxolni, mindig azt mondta, hogy teljesen fölösleges az a rúgkapálás. Egy idő után csak megkért, hogy mutassam már meg azokat a rúgásokat. Majd belátta, hogy jó dolog, ha az ember nemcsak a kezét, hanem a lábát is tudja használni. Később thai-box magyar bajnok is lett.

– Többször mondtam, hogy Dinamit ikrek vagytok, noha szerencsére sosem láttalak benneteket akcióban, de valahogy mindig éreztem, hogy ebben a két 170 centis srácban baromi nagy nyugodtság és energia van.

– Nyilván a sportmúltunk magabiztossá tett minket. Hozzá kell tennem, az elmúlt 33 év alatt, mióta az éjszakában dolgozunk, vesztesen egyszer sem mentünk haza. Sosem hátráltunk meg. Nyilván nagyon sok sérülést szereztünk az évek alatt. Most az egyik tévés azt kérdezte, hogy beszéltünk-e valaha arról, hogy mi van, ha meghal az egyikünk? Kétségkívül benne van az éjszakai életeben, hogy meglőnek, megszúrnak bennünket, hiszen ez sok kidobóval előfordult már. De azt sosem gondoltuk volna, hogy úgy tudna nekünk valaki ártani, ahogy most történt. Úgy voltunk vele, ha megsérülünk, akkor felépülünk és csináljuk tovább a dolgunkat.

Kugler Gabi középen – Fotó: behir.hu/Such Tamás

– Miképp egészítettetek ki egymást?

– Ketten voltunk egyek, mi mindig együtt voltunk, így voltunk százszázalék fölött. Például én nem szerettem a munkaszervezést, a kapcsolattartást, ő abban viszont piszkos jó volt, nekem meg a munka többi része feküdt.

– Gregor Laci bácsi mesélte, hogy Sanyika humorral mindig mindent megoldott.

– Igen, ő nagyon sokszor úgy oldotta meg a konfliktusokat, hogy legfőképp arra törekedett: az emberek elnevessék magukat. Hogy megértsék, nem is akkora az a baj, amin összevitatkoztak. A tréfával sokkal könnyebben megoldotta a viszályt.

– Ehhez azonban nagy intelligencia kell.

– Így van. Ha ő kommunikált az emberekkel, akkor mindig nyugodt voltam, mert a tök ismeretlenekkel is szót tudott érteni. Lecsillapította őket. És ha lehetett, akkor a csapatot is mindig próbálta vidítani. Egy többnapos rendezvényt azért tudtunk viszonylag könnyűszerrel áthidalni, mert ha volt lehetőség, akkor mindig tréfálkoztunk, és így könnyebben telt el az idő.

– Szerinted most egy új időszámítás kezdődik a biztonságiak munkájában?

– Sajnos nem. A törvény szinte azt mondja, hogy a problémás ember előtt térdelj le, és könyörögj neki, hogy legyen szíves hagyja már abba! 

– Sanyi nyomban felmérte, hogy nagy a baj?

– Az volt a fő gond, hogy egyedül volt. Miközben korábban vagy ezerszer elmondta, hogy egyedül senki ne menjen sehova, mindig párban menjünk. Nagyon ritkán volt, hogy egyedül mentünk valahova...

Szabó Sanyi nyugtatja a szurkolókat – Fotó: behir.hu/Such Tamás