Debreczeni Dezső: Büszkén, érmekkel jöhettünk haza Macedóniából

2017. október 7. 14:03 | Mikóczy Erika

Macedóniában rendezték meg nemrégiben a Kadet és Junior Kick-box Európa-bajnokságot, ahol szurkolhattunk a Lakótelepi SE versenyzőinek is. A 7.Tv Kezdőkör című műsorában Debreczeni Dezső edzővel és Bálint Zoltán versenyzővel, a klub tagjaival beszélgetett erről Szegedi Zsolt műsorvezető.

 

– Milyen volt a verseny? Látva az eredményeket, sikerrel szerepeltetek.

 

Debreczeni Dezső: – Igen, egész évben erre a versenyre készültünk. Ezen az Európa-bajnokságon 32 ország 1564 versenyzője adta le a nevezéseket, úgyhogy elmondhatom, egy nagy versenyről van szó. Összességében nagyon-nagyon elégedettek lehetünk, nagyon jó eredményeket értünk el, büszkén jöhettünk haza. Talán most mondhatom, hogy beért az a munka, amit évek óta végzünk a csapatommal, és most talán még egy kicsit a szerencse is mellénk szegődött, úgyhogy az eredményekben ez nagyon látszódott.

 

– Mit takar az, hogy jó eredményt értetek el? A Lakótelepi SE hány versenyzője vett részt ezen a versenyen?

 

Debreczeni Dezső: Mondhatom, hogy rekordot döntöttünk, mert Békéscsabáról 28 versenyző vett részt. Ez úgy nézett ki, hogy 23 pont-fighter az én csapatomból, 3 versenyző Hricsovinyi Károly csoportjából, a ringes csoportunkból, 2 versenyző pedig a Dohányos András féle light-contact csoportból. 28-an vágtunk neki az éves felkészüléses nyári programnak is erre az bajnokságra. Büszkén mondhatom, hogy az egyesületünk 5 egyéni aranyérmet, 4 ezüstérmet és 4 bronzérmet gyűjtött be. És a korona az volt, hogy a junior point-fighting csapatversenyben is sok békéscsabai, szám szerint 4 versenyző kapott helyet, ők pedig megszerezték az Európa-bajnoki címet. Úgyhogy ezzel igazából 6 aranyéremmel jöttünk haza.

 

– Zoli, neked hogy ment a versenyzés az Európa-bajnokságon?

 

Bálint Zoltán:            Én egyéniben második helyezést értem el. Egy kicsit csalódott vagyok, mert lehetett volna ez az érem fényesebb. De összességében meg vagyok elégedve, mert jó formában éreztem magam, és a döntőben sem kellett sok, hogy én nyerjek. A csapatversenyen is szerencsére meg tudtam tartani ezt a formát, és ott sikerült a dobogó tetejére felállni.

 

– Min múlhat, hogy a döntőben ki kerekedik a másik fölé? Nálad min múlt ez a pici? Hogy érzed?

 

Bálint Zoltán:     Hozzájárult az ellenfelem nagyon kellemetlen stílusa. Egy fejjel magasabb volt nálam, nagyon hosszú volt a keze és a lába. Tíz másodperccel a vége előtt még vezettem két ponttal, de ezekkel a hosszú benyúlkálásaival sikerült egálra hoznia a meccset, és utána a hosszabbításban sajnos ő nyert két ponttal.

 

 

–       Sok versenyző van ott a helyszínen, hogyan tudjátok őket segíteni?

 

Debreczeni Dezső: Ez borzasztó nehéz. Ez az egyik nagy feladatunk, minden verseny előtt, közben és után is azért tudjunk egy kicsit velük foglalkozni. Hál Istennek voltak segédeim. Haba József is a csapattal utazott, az egyesület másodedzője, illetve Király István szövetségi kapitány is nagyon nagy segítségünkre volt az egész verseny alatt. Vittem magammal Hídvégi Nándor személyében egy felnőtt versenyzőt is, aki segítette a gyerekeket a bemelegítésben, a felkészülésben. Úgyhogy azt mondhatom, most egy komplett stáb utazott ki erre az EB-re. Ez is nagyban befolyásolta azt, hogy ilyen jól sikerült a verseny. Nyilván ezekre az ellenfelekre már készültünk előtte edzőtáborokba, Zolinak az ír ellenfeléről is tudtuk, hogy ebben a súlycsoportban van, tudtuk, hogy egy nagyon erős ellenfél, de bíztunk Zoli formájában, ami igazándiból az utolsó pillanatig összeállt, és végig irányítás alatt tudtuk tartani a mérkőzést. Az utolsó tíz másodpercben volt egy kis hiba, és az sajnos egy EB-címbe került.

 

–       Le lehet videózni az ellenfeleket? Ugyanúgy, mint más sportágakban?

 

Debreczeni Dezső: Igen. Most már szakosodott erre egy külön cég, aki felveszi a meccseket, és fent vannak a neten a mérkőzések. Ez régen nem volt, pár éve jött be, és most már szinte az összes ilyen mérkőzést meg lehet nézni, ami nagy segítség. A mi sportágunkban nem volt divat, hogy elemezzük a meccseket és az ellenfeleket. Az én meccseim még videokazettán vannak meg. De most látjuk előtte a súlycsoportokat, a nevezéseket, hisz nyílt nevezés van. Így lehet készülgetni technikákkal, taktikákkal, úgyhogy az tényleg jó dolog.

 

–       Zoli, amikor ott vagy, és egy ilyen döntőt vívsz, akkor segít az, hogy ott van melletted az edző a pálya szélén? Vagy te nem is tudsz koncentrálni, nem is tudsz kifele figyelni már olyankor?

 

Bálint Zoltán:            Én személy szerint úgy szoktam megélni ezeket a meccseket, hogy van az ellenfelem, akire nagyon koncentrálok. Ott a három bíró, így még őrájuk tudok figyelni és az edzőre is. A szurkolókra, vagy akik körülöttem vannak, azokra nem tudok koncentrálni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy hátulról segítenek. Szóval nagyon jók ezek a taktikák, amiket mondanak Dezsőék, és ezek tényleg tudnak segíteni.

 

–       Nagyszerű volt tehát ez a siker. Egy mondattal még, mi az, ami most következik számotokra, mi lesz a következő nagy megmérettetés?

 

Debreczeni Dezső: – Több versenyzőmnek ez volt az utolsó fellépése az utánpótlás kategóriában, mert felnőttek lettek. Van egy-kettő olyan harcos, aki úgy gondolja, hogy megpróbálja a felnőtt mezőnyt. Idén november végén, Budapesten lesz a felnőtt világbajnokság. Az országos bajnokságon elindulunk, és nyilván ott, aki első lesz, annak lehet joga elindulni. Addig még dolgoznunk kell, de hál Istennek motiváltak a juniorjaim, akik most már felnőttek, és megpróbálkozunk a felnőtt világbajnokságra  való kijutással, ami itt hazai pályán nagy öröm lenne, és nagy lehetőség nekik.

 

További programok »

FEL