Kick-box: Diákbajnoksággal ünnepelt a Lakótelepi SE

2017. március 26. 11:00 | Kovács Dávid

Az ország legjobb fiatal kick-boxosai érkeztek Békéscsabára. Mintegy 400 versenyző harcolt az értékes helyezésekért a diák- és utánpótlás csapatbajnokságon. A szervező egyesület a rangos viadalon ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját.

A csabai Debreczeni Team és a fővárosi Halker-Király Team versenyzői több súlycsoportban is nagy csatákat vívtak a szombati versenyen, de minden klub értékes helyezésekért érkezett a Viharsarokba. A sportág utánpótlása már több nemzetközi viadalon megmérette magát 2017-ben, ezúttal pedig hazai versenyen kellett bizonyítani.

- Nagyon keményen edzettünk az elmúlt hetekben-hónapokban. Úgy érzem a felkészülés jól sikerült, ez a bunyómon meg is látszódott. Számomra sokat jelent, hogy hazai közönség előtt versenyezhetek, mert itt van a családom, a barátaim, jó érzés, hogy ott tudom magam mögött őket – fogalmazott a két kategóriában is induló, már rutinosnak számító Bálint Zoltán.

A verseny a hazai kick-box élet legrangosabb diáksport eseménye. Jelentőségét növelte, hogy válogató ranglista verseny is, így az eredmények befolyásolták az eredmények a macedóniai utánpótlás Európa-bajnokságra történő kijutást. Az eredmények mellett a mutatott teljesítmény is fontos volt a versenyzők számára, hiszen hasznos tapasztalatokat szerezhettek a hazai riválisok elleni küzdelmekből.

- Most vagyunk a tavaszi szezon felénél, több nemzetközi versenyen vagyunk túl. Több pontszerző versenyen is voltunk és ez is annak számít. Itt az a jó, hogy csak magyarok vannak és kiéleződik az a történet, hogy kik az igazi ellenfelei egymásnak, így tudunk a következő versenyekre készülni – emelte ki Debreczeni Dezső vezetőedző.

A rendezvényt szervező Békéscsabai Lakótelepi Sport Egyesület munkával ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját, a születésnapról pedig a torta sem hiányozhatott. A klub nehéz körülmények között kezdte, de minden sportolni vágyónak igyekezett sportolási lehetőséget biztosítani.

- Amikor indult az egyesület, akkor heti egy óra edzéslehetőséget kaptam, de annak is nagyon örültem. Sok szabadtéri edzést tartottunk, a bemelegítés és a levezetés is szabadtéren ment, hogy kihasználjuk az időt. Mindenki így kezdte, aztán szaporodtunk, jöttek az új szakosztályok és ami nagyon fontos, hogy az egyesület mindenkit befogadott – hangsúlyozta Gregor László, aki ott volt az alapítók között.

Megyénk legjobb harcosai a diákbajnokságot követően sem állnak meg, hiszen a következő hétvégén már újabb rangos nemzetközi viadalon lépnek tatamira az olaszországi Milánóban.

További programok »

FEL