Dancsó Tibor: "Más városok elkezdték a takarékosságot, mi csak beszélünk róla"

2022. szeptember 27. 16:10 | Papp Ádám Sándor

Dancsó Tibor, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője kedden értékelte a békéscsabai közgyűlés szeptemberi ülésén meghozott döntéseket.

"Úgy tűnik, hogy lassan elérkezik az igazság pillanata, mert Békéscsaba Megyei Jogú Város közgyűlésének többségét adó frakciói azt állították, felelős gazdálkodást folytatnak. A felületes szemlélő számára ez így tűnhet, de ez a valóságban sajnos csak a szavak szintjén valósult meg" – ezekkel a gondolatokkal kezdte keddi értékelőjét Dancsó Tibor.

Az önkormányzati képviselő azzal folytatta, hogy az elmúlt években elvégzett beruházások önrészéhez 2 milliárd forint hitelt vett fel a város, mely jelentősen terheli a költségvetést, a törlesztőrészleten túl pedig a kamatot is meg kell téríteni. Kitért arra, hogy az elmúlt évben 2 milliárd forint működési támogatást kapott az önkormányzat a kormánytól, továbbá a helyi adóbevételekből is nagyobb összeg folyt be, azonban véleménye szerint ennek ellenére nem látszódott a költségvetésen a takarékoskodás. Kiemelte: nem kezdett el az önkormányzat hitelt törtleszteni, félretenni, a pénzt felélte. Mint mondta, erre többször figyelmeztetett, ahogy a pénzhozó és a pénzvivő beruházások arányára is, amellyel a közgyűlés többi tagja nem értett egyet. Véleménye szerint Békéscsaba szépült, de ellenzéki képviselőként nem az a dolga, hogy ezeket dícsérje, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a problémákra.

– Az önkormányzat 4,5 milliárd forintot költött el úgy a CsabaParkra, hogy annak nem volt üzleti terve. A képviselők idén láttak először tervet, amelyben 50 milliós veszteséggel számolnak 2022-re – részletezte, kitérve a Belvárosi Parkolóházra is, amely elmondása alapján egy forint haszont nem termelt létesítése óta, sőt, évről-évre veszteséggel zárja az évet.  

Mint mondta, a közgyűlésen sok, takarékosságot célzó ötlet született az energiaválságra, még munkacsoport is alakult a cselekvési terv kidolgozására,. Elmondása szerint az a probléma, hogy a kalkulált energiaköltség-növekmény 3 milliárd forintra tehető. Megjegyezte, hogy ezt az összeget nem lehet megtakarítani azzal, hogy leoltják a villanyt a helyiségekből kilépve. Pozitív példaként említette a Smart Grid rendszert, az elektromos áramot termelő és tároló egységet, amely megtakarítást hoz, de annak nagyságrendje nem közelíti meg a város áramfelhasználásnak mértékét. Átadás előtt áll a geotermikus rendszer, amely előnyt jelenthet, hiszen a sportcsarnokot és a környékén lévő intézményeket azzal lehet fűteni. Ötletként felmerült, hogy a városházát vagy a középületek fűtését is így oldják meg, azonban annak megvalósítására további forrás szükséges. Szerinte a város kormányzati segítségre vár, holott más önkormányzatok már hoztak költségcsökkentő intézkedéseket.

A Modern Városok Program révén épülő új sportcsarnokról azt mondta, annak fenntartása nem lesz egyszerű és azt sem tudja, hogy hogyan töltik majd meg tartalommal, miután a jelenlegi csarnok kihasználtsága alacsony, ugyanakkor támogatja a versenyuszoda megépítését. 

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL