Csabai életképek: Miről írt a csabai Körösvidék 99 évvel ezelőtt?

2023. október 21. 13:48 | Ugrai Gábor

A Békéscsabán megjelenő, önmagát „független keresztény politika napilapnak” meghatározó Körösvidék 1924. október 19-én a következőkről tudósította olvasóit.

A címlapon egy gyászhír jelent meg, melyben gróf Széchenyi Antalról, az újság alapítójának haláláról emlékeztek meg. (A gróf síremléke a pósteleki kastélyt övező erdőben található.) A Körösvidék a következő gondolatokkal búcsúzott tőle: „Elszólította őt Isten tőlünk, de mi az általa kijelölt uton haladunk tovább s ugy érezzük, hogy szelleme köztünk maradt.”

A 2. oldalon egy hosszabb írás jelent meg Ki hát a legyőzött? címmel, ebben a „legnagyobb kormányozható léghajó” történetét mutatják be, melyet a vesztes Németország épített. Ugyanezen az oldalon Vidovszky Béla kiállítását harangozták be, melyet a városban a „mai naptól fogva már hatalmas plakátok hirdetik”.

A harmadik oldalon a Mi van ma? rovatban programajánlót olvashattak őseink. Ebből kiderült, hogy délután labdarúgó mérkőzések lesznek és az Apolló Mozgóban három alkalommal is vetítenek filmeket. Beszámoltak arról is, hogy miért nem játszhatott katonazenekar a debreceni egyetemi hallgatói bálon. Kiderült, hogy sajnos „elháríthatatlan technikai akadályok” léptek fel. Ezen az oldalon szó volt még a csorvási lóversenyről, „melyre igen sok nevezés történt”; a német birodalom márkáról és Békéscsaba város tanácsüléséről is, melyen Stern Sámuel építési engedélyt kapott.

A negyedik oldalon kiderült, hogy a Vitézi Rendbe felvettek közül kik kérvényeztek névváltoztatást (Laurinyecz István csabai rendőr a Lovas új családnevet választotta); szó volt egy amerikai hős nővérről: ő vért adott egy férfinak, aki borotvával elvágta a nyakát. A csabaiak itt olvashattak a városban vetített mozifilmekről is. 99 évvel ezelőtt A bálna című filmet lehetett megnézni, mely a bálnavadászok életéről szólt, „kik mondhatni parányi kis törékeny vitorlásokon járják be a végtelen tengert, hogy zsákmányul ejtsék a tenger legfélelmetesebb szörnyetegét: a bálnát.”.

Az utolsó, 4 (!) oldalon ezután reklámok következtek, melyek a Körösvidéknek tisztességes bevételt biztosítottak. Megnyílt a Petőfi ligetben a vendéglő, a hirdetésben a tulajdonos „a nagyérdemii közönség szives pártfogását kéri”. Kiadó lakodalmi sátor, eladó kilenc hónapos farkaskutya és „két darab szép és erős magyar jármos ökör”.

További programok »

Itthon

Piac a piacban – Megnyílt a Csabai Ízek Vására a térségi piactéren

Október 12-én nyitotta meg kapuit a Csabai Ízek Vására, egy olyan őstermelői piac, amely a helyi kézműves termékek sokszínűségét és gasztronómiai hagyományait mutatja be. Az esemény fő célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a helyi termelők és a fogyasztók között.
2024. október 12. 19:30
FEL