Fábry sorozatának 1922. június 4-én (!) megjelent részében az 1888-as pusztító árvíz ligetre gyakorolt hatásával ismerkedhettek meg az olvasók. A Körös áradása „elseperte a különálló vályogból épült vendéglőt, tönkre tette a fürdőt, hosszú időn át visszatartotta, elriasztotta a kertlátogatástól a közönséget s nem lehetett többé … visszacsalni, visszaszoktatni”. Azaz a liget egészen egyszerűen „kiment a divatból”. Hiába igyekezett Liska (sic!) Lipót a kertet széppé varázsolni, a csabaiakat már nem érdekelte a hely. Nagy gondot jelentett az is, hogy a település egyetlen fürdőjét is elpusztította az áradás. Fürdeni ezek után csak az Élővíz-csatornában lehetett, ott nyílt meg egy „nyári fauszoda”, de idővel ez is megszűnt.
Ekkor érkezett a városba Francsek István postamester, aki városi segítséggel (100 000 tégla) épített egy gőz- és kádfürdőt, mely 1891-ben nyílt meg a közönség előtt. Kezdetben minden rendben ment, a fürdő a csabaiak legnagyobb örömére üzemelt. „Volt ott langyos, meleg, hideg medence, tussok, gőzkamra, pihenő, jó hideg sör s minden mi szem-szájnak kellemes, s az apókák, jó mamókák zóna-napokon ugy megfeküdték a meleg vizet, hogy még selyempárnákban sem érezték volna olyan jól magukat”. Azonban az épület és a berendezés is kezdett elkopni, pedig a tulajdonos még kútfúrással is próbálkozott.
A vendégek meg folyamatosan panaszkodtak, úgyhogy Francsek mérgesen tette fel a kérdést: „A kutyafáját! hát mi ő? kapcarongya a kupcihéreknek [naplopóknak – a szerk.], a kielégíthetetlen elégedetlenkedőknek? mi?”.
A Nagy Háború idején, 1917-ben az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy kapott egy hatósági felszólítást, mellyen úgy felháborodott a tulajdonos, hogy egész egyszerűen bezárta a fürdőt. Fellobbant benne a ’48-as vére és még a kurucok által emlegetett káromkodás is kiszakadt belőle: „Eb ura fakó!” (azaz egy kutya csak kutyának parancsolhat – a szerk.).
Na, erre tört ki az igazán nagy felháborodás, mi az, hogy Csabán nem lehet egy jót fürdeni? Nagy szükség lett volna egy jó minőségű helyre, hiszen ekkor a város tele volt lábadozó katonával, akik a helyi katonakórházakban gyógyultak.
Hosszú fürdőmentes időszak volt az a hat év, amíg Békéscsaba strand nélkül maradt, hiszen csak 1922-ben nyitotta meg kapuit az Árpád fürdő. (Folytatjuk.)
