Csabai életképek – Fábry Károly: Apponyi utcák VII., 1. rész

2022. augusztus 21. 13:47 | Ugrai Gábor

Szerencsére Fábry Károly nem érezte befejezettnek helytörténeti írását, és folytatta azt a Körösvidékben. A második rész 1922. március 25-én kezdődött a csabai lapban és ennek első részei a helyi utcanevek rejtelmeivel ismertették meg olvasóit.

Rögtön kiderült, hogy „az utcaneveket nemcsak azért adják, hogy az emberek el tudjanak igazodni a városban, hanem nálunk Európában azért is, hogy bizonyos nevesebb embereknek emlékét, nevét megtartsák, lehetőleg megörökítsék”. Békéscsaba legelső hivatalos utcanév összeállítása 1851-ből való, és Fábry írását megelőzően, 1910-ben került sor a város történetének talán legnagyobb utcanév felülvizsgálatára. A házak számozása is más volt korábban, mint napjainkban. Ahol ma a 10 emeletes található, a Bánszki utca – Dózsa György utca sarkán, az volt az 1-es számú ház „és ugy folytatódott végig, utcáról utcára tovább menve, a másik utcán visszafordulva a számozás egészen a felvégre, végig a 2492-ik házig egyfolytában”. 1910-ben viszont utcánként látták el házszámokkal az épületeket és sok utca kapott új nevet.

Korábban is történtek elnevezések, Fábry Károly kettőt említett meg közülük: „a Széchenyi-utca és Széchenyi-liget már 1860. aug. 13-án lett a „legnagyobb magyar" tiszteletére; a Kossuth Lajos-tér, illetve a Kossuth-szobor pedig 1905 szept. 17-én lett felavatva”.

112 évvel ezelőtt merült fel komolyabban az az ötlet is, hogy a csabai utcanevekkel a „községben szerepet viselt egyének emlékét” is megörökítsék. Így került sor arra, hogy az 1. számú ház utcáját Bánszki Györgyről nevezzék el, aki „Csabának uj telepítésekor – állítólag - első bírája volt”. Ekkor neveztek el utcát többek között Zsilinszky Mihály képviselőről, Nagy Antal és Lepény Pál bírókról és Wilim János tanítóról is. Így kapott dr. Réthy Pál volt községi orvos is, az általa szorgalmazott s részben létesített közkórház körül kifejtett érdemei elismeréséül — utcát”.

Fábry külön kiemelte a Munkácsy utcát, mely nevet 1910. május 11-én adták az addigi Egri utcának. Egy emléktáblát is felavattak annak a háznak a falán, ahol korábban dolgozott a festő. A ma is megtalálható tábla eredeti szövege a következő volt: „E házban töltötte el (1855-58) asztalos inas éveit a festő művészetnek legnagyobb magyar mestere Munkácsy Mihály a kinek dicső emlékezetére hálás kegyelettel állítá e szerény emléktáblát Békés-Csaba közönsége. MDCCCCI”. (Folytatjuk.)

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL