Egy ilyen típusú kertbe illett egy „serház” is, melynek elindulását az elöljáróság minden erejével támogatta. Szerencsére 1850. február 8-án a következő ajánlatott kapta a város Berger Izsáktól: „hajlandó, ha a korcsmáltatási és vásári jog nekie bizonyos évekre átengedtetik, a város által kimutatandó, s részére ingyen átengedendő telken nemcsak sörházat – mely egy főzésre 70 akó sört állitand ki –, hanem úgynevezett szesz-gyárt (Damft-apparat), mely egy főzésre 15 akó 30°-os pálinkát készitend, minden ahhoz tartozó és szükséges melléképületekkel, u. m.: pincék, istálló és darálómalommal együtt felépíteni; azonkívül pedig egy 6 szobából álló meleg s úgynevezett gőzfürdőt is felállítani, egyszersmind pedig az ó-temetőből egy csinos sétakertet alakítani".
No, ezt a kezdeményezést már érdemes volt megfontolni, így a vezetők a „helybeli értelmesebb lakostársakat" is bevonták a döntésbe. A megegyezés megszületett, a sörház felépült, sőt a ligetben még egy gőzfürdő is kinyitotta kapuit az itt élők legnagyobb örömére. Ez utóbbiban volt egy tusokkal felszerelt úgynevezett gőzszoba, medencének pedig két nagy fakád szolgált és volt külön még négy kádfürdő is.
A csabaiak szívesen keresték fel a helyszínt, remek találkahely lett a ligetből, Délelőtt hangulatos sörözések, délután kedélyes társalgások, esténként pedig hatalmas mulatságok, melyekhez Purcsi Náci zenekara húzta a talpalávalót.
Az emberek a Fiume helyén álló nagyvendéglőből kezdtek átszokni a ligetbe. A problémát úgy oldották meg, hogy „a nagy-vendéglőt és a sétakerti fürdő és vendéglőt együtt adta ki Rolkö Sándor vendéglősnek, hogy amit ideben veszít a vámon, odakünn nyerje be a körösparti réven”.
Fábry Károly szerint gyönyörű évei voltak ezek Csabának. Az 1860-as és 70-es években sokan látogatták a mulatókat, ott állandó volt a jókedv és „sok szép asszony ejtett bánatos könnyeket, hogy férjét visszatartsa a szép sétakert látogatásától”. Előadások, tűzijátékok és táncosok is szórakoztatták a nagyérdeműt, és a fiatalok majd minden este táncmulatságot szerveztek.
Az öregek megbotránkoztak azonban azon, hogy a helyszín „téveteg alkalmat ad a közeli érintkezésre, a kezek könnyű egymásba-találására”. (Folytatjuk.)
