A román megszállás 1919. április 26-án, szombaton érte a várost. Ez a nap a szerző szerint „Békéscsaba életének és történetének egyik leggyászosabb napja”. (Ugyanezzel a jelzős szerkezettel illetjük még 1944. szeptember 21-ét, amikor is angolszász gépek bombázták Békéscsabát.).
Balás leírta, hogy utoljára 1849-ben jártak megszállók a városban, akkor az orosz hadsereg katonái jelentek meg nálunk. Akkor a cári csapatok csak egy-két napig voltak itt és „a legnagyobb fegyelemben viselkedtek, kímélték a lakosság életét és vagyonát”. Ha valamelyik orosz katona lopni mert volna, azt a legszigorúbban büntették meg elöljárói. 1919-ben (a román megszálláskor) még éltek olyanok, ha nem is sokan, akik az előző megszállást is megszenvedték.
A 20. századi megszállás napján kora reggel hagyta el a várost a 101. vörös dandárparancsnokság és az összes katona, aki a Vörös Hadseregben harcolt. Nem véletlenül menekültek, „volt is okuk a félelemre, mert az oláhok az elfogott vörös katonákat (amint ők hívták: bolzsevik-et) egyszerűen lelőtték”. (Ez történt a Veszely Csárdánál található helyen is, ahol a román hadsereg négy magyar kommunistát ölt meg.
A csabai vasútállomás minden vagonjában és mozdonyában magyar katonák ültek, akik félelmükben a felszerelésüket hátrahagyva menekültek Szolnok irányába. Az utolsó parancs, mely a központból érkezett az volt, hogy „a vörösök a dohánybeváltó raktáraiból, a készletből 25 waggon dohányt vittek el, s a lakosság közt is sokat kiosztottak, hogy ne kerüljön az oláhok kezébe”. Az utasítást nem sikerült megvalósítani, így a dohány nagy része maradt, a megszállók legnagyobb örömére.
A kommunisták többsége elhagyta Békéscsabát, de az emberek ennek nem sokáig örülhettek. Mindenki azt várta, hogy mi is fog történni. Az enyhe és felhős tavaszi napon csoportokban tárgyalták az eseményeket a csabaiak az utcákon, tereken. Még ezen a napon is megjelent a szélsőbaloldali Békésmegyei Népszava, melyben – nem éppen a realitást követve – a vörös május elseje ünneplésére buzdították az olvasókat. A lap megjelenésekor a szerkesztők már nem voltak a városban és a kéziratokat is megsemmisítették. Utolsóként, a déli órákban, Andrássi Gyula hagyta el a várost. (Folytatjuk.)
