Csabai életképek – Fábry Károly: Apponyi-utcák VII/3. rész

Fábry Károly írása szerint az első csabai gőzmalom mellett 1776-ban nyílt meg egy evangélikus temető, míg közvetlenül mellette a katolikus. Természetesen Csabán is a templom mellett alakították ki az első temetkezési helyeket, de mivel ezek hamar kicsinek bizonyultak, újabbakat kellett kialakítani.

Az 1831. évi kolerajárvány áldozatainak 6 nagy dombot emeltek, és oda, közös sírba temették az áldozatokat. Sajnos később ezeknek a domboknak a többségét megszüntették „s nem maradt egyéb, mint egy, errébb újonnan hányt kisebb domb és az a korhadó hideg márványoszlop”. Ez az az oszlop, amit mi XXI. századi csabaiak Koleraoszlopnak nevezünk.

Azonban nem csak 1831-ben pusztított településünkön a kolera, hanem 1873-ban is. A járványt nem lehetett megállítani, annak ellenére sem, hogy minden lehetséges módon akadályozták annak terjedését. Fábry szerint azonban „hiába őrizték vasvíllás emberek a várost, a falut, a határt, hogy ne jöhessen és ne hurcolja be senki és még a leveleket is csak a vasvilla hegyével vették át és csak ha jól lefüstölték, továbbították, a járvány mégis terjedt tovább, tovább, mint a gonosz szellem”. A tudomány fejlődésével azonban sok életet meg lehetett menteni és „már 1873-ban gondos orvosi ellenőrzés és hatósági különféle intézkedéssel álltak elibe, hogy lefojtsák terjedését”.

Ebben az évben július elején jelentettek az csabai elöljáróságnak néhány esetet és meghozták az első rendszabályokat is. Ezek értelmében például „a pusztákon elhaltak hulláinak a városba hozatala, a halottas házakban a népcsoportosulás eltiltatott” vagy „az idegen és szegény betegek ellátásáról akként lett gondoskodva, hogy két kórház állíttatott és rendeztetett be, egyik a közkórházban, a város belterületére nézve, másik a szőllőkben Gáborné-féle házban". Mindezek ellenére október 3-án már azt jelentette Szemián Sámuel jegyző, hogy naponta 50-60 ember halt meg Békéscsabán kolerában. A védekezés folytatódott, még az iskolákat is ellátták gyógyszerekkel és kenőcsökkel és a papokat és tanítókat beválasztották a járványbizottságba.

Bolek József katolikus tanító, mivel az iskolákat bezárták, életveszélyes munkát vállalt: „Tele a zsebe orvossággal, a keze segítséggel, a beteget kezeli, a halottat eltakaritni segíti, az özvegyek és árvák fájdalmát, kétségbeesését kegyteljes szavakkal enyhíti”. (Folytatjuk.)