Balás Ádám a Körösvidék című csabai napilapban beszámolt arról, hogy három órán keresztül várakoztak így, mert az antant csapatok csak késve értek a helyszínre. A vonat vezetője észlelte a veszélyt és „a semafornál meggyorsította a sebességet, s szinte rohanva hajtotta be az állomásra”. Végül a vöröskatonák megállásra kényszerítették a szerelvényt, de a francia katonák nem voltak felkészülve a történtekre.
A magyar parancsnok közölte velük, hogy le vannak tartóztatva, ami ellen természetesen élénken és hangosan tiltakoztak. Csak akkor adták meg magukat, amikor látták, hogy gépfegyvereket irányítanak feléjük és az ellenállás reménytelennek tűnt. Az elfogott francia katonákat fegyveres kísérettel átültették a magyar vonatba, míg a vörösök felültek a francia kocsikba és így indultak el Békéscsaba felé.
Annak ellenére, hogy a magyar tisztek parancsba adták a fosztogatás tilalmát, „a győzelemtől ittas kirándulók agyonveréssel fenyegették őket s igy szabadon mozogva, első dolguk volt a kocsikban mindent széthányni, az élelmet, bort, csokoládét, cukrot stb. mindjárt megették, vagy zsebre rakták, azután ittak”. Fosztogatás, italozás, emelkedett hangulat, kézigránátok dobálása, lövések – így érkeztek meg a vörösök a csabai állomásra foglyaikkal együtt.
A fegyelmezett vasutasok és csendőrök – akik előttük jöttek – a történtekről mit sem tudtak. A megállás előtt a vörösök közül sokan leugráltak a vonatról, nehogy elvegyék tőlük a zsákmányt, és hazafutottak. Ezért volt az, hogy a következő napokban Békéscsabán sok kisgyerek francia csokit ehetett és többen a felnőttek közül francia bort kortyolgathattak.
A sok bámészkodó úgy fogadta a beérkező vonatszerelvényt a katonákkal együtt, mintha győztes hadjáratról tértek volna vissza. Szerencsére a békéscsabai „B. állami tanítónő” tudott franciául és segített a tolmácsolásban. A városháza előtt még nagygyűlést is tartottak a kommunisták, ahol a szónok így fenyegette az ellenséget: „Igy sújtja le a proletárdiktatúra vasökle és ellenállhatatlan ereje azokat, akik ellene mernek föllázadni!".
A francia kormány persze tiltakozott Kun Bélánál és a magyaroknak 1 millió korona kártérítést kellett fizetniük ellentételezésül. Így esett a „franciafogás” Békéscsabán, a Tanácsköztársaság idején. (Folytatjuk.)