Csabai életképek – Balás Ádám: A proletárdiktatúra Békéscsabán V.

Balás Ádám beszámolt arról, hogy 1919. április 24-én megtelt a békéscsabai városháza nagyterme, ahol a polgármester vezetésével tanácskoztak össze „leginkább a kisgazdák”. A legfontosabb kérdés az elhurcolt túszok helyzete volt, őket kellett mindenáron kiszabadítani. Hasonló ok miatt gyűltek össze délután a szakszervezeti tagok is. Ők írásba is foglalták, hogy „Csabán nincs igazi burzsoázia, csak proletárok és kisgazdák vannak; a Munkás Tanács meggondolatlanul és idegen befolyás alatt fogdosta össze a túszokat”.

Mindeközben a déli órák körül nagy riadalom támadt a városban. Ki tudja, hogy honnan, de megjelent Békéscsabán „egy csapat vörösszalagos, kézigránátos terror-katona”. Ők az Élővíz-csatorna közelében kerestek szállást, elmondásuk szerint azért mert, „ha dolgozunk, legyen közel a viz, ahová bedobáljuk a holttesteket”.

A városháza elé két gépfegyveres őrt állítottak és kézigránátokkal övükben járőröztek a városban. Vezetőjük berontott Andrássi irodájába és agyonlövéssel fenyegette meg, majd őrizetbe vetette. Dr. Berthóty István polgármester sem kerülhette el sorsát, a kommunisták őt is letartóztatták.

Szerencsére a vörösök is belátták, hogy nem tudnak sokáig maradni Csabán, ezért a város vezetőjét hamarosan szabadon engedték. Délután a kommunisták elhurcolták Bónis Pál MÁV alkalmazottat, akinek mindössze annyi volt a „bűne”, hogy nemzetiszínű szalagot hordott a kalapján. Tiltakozásul a vasutasok közölték, ha nem engedik szabadon társukat, azonnal sztrájkolni fognak. A már menekülésen gondolkodó kommunisták ezt nem engedhették meg maguknak, engedtek a fenyegetésnek és Bónist elengedték.

Két napig tartott a rettegés Békéscsabán, majd amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen távoztak a „marcona, vad, terror-katonák”. A kommunista Békésmegyei Népszava ezekben a napokban, szavakban legalábbis nagyon bátor kijelentéseket tett. Megírták, hogy „amint értesülünk, a mi acélkaru és oroszlán szivü elvtársaink szembe akarnak szállani a Gyula felől előnyomuló román csapatokkal."

A hős vöröskatonák valóban kimentek a város határába őrködni, de arra percre pontosan ügyeltek, hogy nyolc óránál tovább ne dolgozzanak. Itt nyert értelmet a „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” jelmondat. (Folytatjuk.)