A történet 1922. január első napján folytatódott a IV. résszel a Körösvidék hasábjain.
Ebben már arról írtak, hogy egyre nagyobb veszélyt jelentett az árvíz nemcsak a városnak, de az egész vármegyének is. A csabai vészbizottság tagjai folyamatosan tanácskoztak, az ülésen megjelent Beliczey István főispán és a „rendesen csipős humoru, satirikus kedélyű főúr” bejelentette, hogy Baross Gábor ideiglenes belügyminiszter a megyébe érkezik a vészhelyzet miatt. A belügyminiszter volt az, aki elrendezte a magyar posta és a magyar vasút helyzetét, megteremtette a vasúti zónarendszert és a „kis haszon, nagy forgalom” elve szerint rendet teremtett, „azért hitták vaskezi miniszternek”.
A hír, mely szerint a vasminiszter Békéscsabára érkezik, bombaként robbant a vészbizottsági ülésen. Nagy lehet a baj, ha már ő is ide utazik és különben is, valakinek ki kell menni a pályaudvarra, hogy könyörögjön Csaba megmentéséért. Tanakodtak a tagok, hogy kit is kellene éjnek idején felkelteni, hogy fogadja a minisztert. A főispán kijelentette, hogy márpedig ő nem hajlandó erre, „lehet, hogy azt gondolta magában: éppen olyan hosszú ut a városból a vasúthoz, mint a vasúttól be a városba”. Valakinek azonban ki kellett menni. Menjen Kliment Z. János, hiszen ő a település bírája; menjen Szemián Sámuel, a főjegyző, a „község esze”; vagy esetleg Szrtaka Maco (Ernő – a szerk.), a városi mérnök? Nagy nehezen megtalálták az elöljárók a megoldást: menjen Szeberényi Gusztáv, „ő püspök is, az evang. bányakerület püspöke, méltóságos is, volt Csaba képviselője, ösmeri a minisztert is”. Szeberényi elvállalta a feladatot, kiment tehát a csabai delegáció a vasútállomásra és illően fogadta Baross Gábort. Ott azonban hamar kiderült, hogy a minisztert nem nagyon a város védelme érdekelte, hanem az, hogy minél több vasútvonalat mentsenek meg az árvízzel szemben. Volt is nagy csüggedés a küldöttek között, de Szeberényi püspök úr nem hagyta annyiban az ügyet. Bement a miniszteri szalonkocsiba, „s ott beszélgettek, beszélgettek bizalmasan s kijött a püspök már több bizalommal. Van remény! a miniszter gondoskodni fog Csabáról is, katonaságot rendel ide”.
Mivel az eredeti cikk 1922-ben íródott, annak szerzője Fábry Károly írása végén megjegyezte, hogy akkor még nagyobb veszélynek volt kitéve Békéscsaba, mint 1888-ban. Arra gondolt, hogy a trianoni béke értelmében a Körösök vízgyűjtő területei román területen vannak, és ki tudja, hogy ott mit forgatnak fejükben. (Folytatjuk.)
