Helyi hír – Újabb közgyűlés Békéscsabán
Újabb közgyűlésnek adott helyet a békéscsabai Városháza díszterme 1921. július 18-án, melyen több kisebb és egy nagyobb ügyben is döntés született. A tárgyalt ügyekből az is kiderül, hogy mi foglalkoztatta őseinket száz évvel ezelőtt, mely témákat tartották kiemelten fontosnak. Dr. Berthóty István polgármester nyitotta meg az ülést, hangsúlyozva, hogy „az elintézésre váró más ügyek sokasága tette elkerülhetetlenül szükségessé, hogy a nagy dologidő ellenére is rendkívüli közgyűlésre hívja össze a képviselőtestületet”.
A testület a kisebb ügyek tárgyalásával kezdte munkáját: Uhrin Andrást megválasztották jaminai adótisztnek, Botyánszky Pál és Such Kálmán bekerült az „állami elemi iskolai gondnokságba”, a közgyűlés 30 hold földet engedett át „használatra épületeivel együtt a város a 8 osztályú gazdasági iskolává kifejlesztendő polgári fiúiskolának”, elfogadták az erdőtelepítésre és fásításra vonatkozó javaslatot. Bár a városi hentesek hiába kérték a „vágóhídi díjak leszállítását”, a közgyűlés inkább úgy döntött, hogy „nagyobb összeget fordítanak a vágóhídi ut és felszerelések jókarban tartására”. Döntés született még a villamosművel, a színházzal, a mozival és a város tulajdonában lévő vendéglőkkel kapcsolatban is. Gerendás elszakadási törekvésének ügyében is határoztak: mivel a belügyminiszter eltörölte a Tanácsköztársaság minden rendeletét, így „Nagygerendás továbbra is Békéscsaba város kötelékében marad”. A közgyűlés legfontosabb és legnagyobb indulatokat kiváltó témája az „Alsófehérkörösi Ármentesitő Társulatnak ártérfejlesztés ügyében benyújtott megkeresése” volt. A téma fontosságát az is jelzi, hogy a Körösvidék már július 17-én külön cikkben foglalkozott az üggyel, próbálva elmagyarázni az olvasóknak, hogy miről is szól a beadvány. A „Figyelmeztetés a földbirtokosokhoz – riasztó szó a felvégi gazdákhoz”. címet viselő írásból kiderült, hogy a „nagy határt nagy veszedelem, szörnyű sáskacsapás fenyeget” és „az ártér-adó nagyobb csapás, mint a tatárjárás, az oláh invázió, az egyiptomi sáskacsapás, mert a tatárok, az oláhok elvonultak, de az ártéri adó örökre nyakunkon maradni és soha sem fogy, hanem csak nő, nő, szaporodik, amig csak bele nem fuladunk az — árvizbe”. A Körösvidék meglátása szerint, mivel a „kis ármentesítő társulat” a trianoni béke következtében elvesztette a Romániához csatolt területeit, „nem akar egyebet, csak a csabai fél határt bekapni”. Ha a csabai határ egy része ártérbe kerül, az ottani gazdák fizethetik majd az ártéri adót, de a gond az, hogy földjük „még soha árvizet nem látott és nem is fog látni, amelyik körülbelül 15—20 méterrel magasabban fekszik, mint a Körös vize”. Az árvízmentesítő társulat a következő területeket akarta bevonni az adó alá eső részbe: „Kerekegyháza, Fürjes, Felsőnyomás, Nagymegyer, Szentmiklós, Kamut és még hozzá Sopron-puszta nagyrésze, sőt még ki akar terjeszkedni egészen a békésföldvári pusztáig is”. Békéscsaba területéből eddig 14 460 katasztrális holdat mentesít a társulat, ezt szeretnék most megnövelni ugyanennyivel. A csabai lap arra kérte az elöljárókat, hogy tiltakozzon a kérelem ellen és „a város közgyűlésének bizottságot kell kiküldeni az érdekeltekből, hogy mindent tegyenek meg ezeknek a határoknak a megnyomoritása ellen”. Most lássuk, hogy mi történt mindezek után a csabai közgyűlésen! Hosszasan és heves vitákkal övezve tárgyalták az ügyet a Városházán. Bohus M. György a Körösvidék cikkére hivatkozva tiltakozott a lépés ellen, míg „Haan Béla a javaslat jogszerűségét magyarázta”. Fábry Károly hozzászólásában kiemelte, hogy „az erőszakos bécsi kormány”, anno nem vette figyelembe a „Tiszavidék menedékességének az irányát” és „a körösmente nem Soprony és Kerek, hanem Békés felé lejt, tehát az Ármentesitő Társulat számításai hamisak”. A vitát szavazás követte, melyen a következő döntés született: „A város tiltakozik az ártérfejlesztés ellen és az Ármentesitő-Társulat ilyen értelmű határozata ellen fellebbez” és „l4 tagu bizottságot küldenek ki a Társulat munkájának ellenőrzésére”. Talán Dr. Szondy Lajos fejezte ki legjobban a csabaiak véleményét a Bibliára hivatkozva: „Amit magának nem szeretne, azt másnak sem kívánja”.
Helyi hír – Ünnepelnek katonáink
1918 novemberében hazatértek a 101. császári és királyi gyalogezred katonái Békéscsabára, de a háborút kitörölni már nem lehetett emlékezetükből. A Körösvidékben 1921. július 22-én jelent meg a felhívás a volt 101-esekhez, hogy csatlakozzanak az augusztus 2-án megrendezendő emlékünnepre.
A cikkben megemlékeztek a gyalogezred hősies harcairól: „A világháború vérzivataros csatáiban e szó, „101" hányszor töltött el büszkeséggel mindnyájunkat; csüggedő, a harcban megfogyott, megtépett szomszéd ezredeink sorában hányszor keltett lelkesedést, hányszor fakasztott uj erőt és harcivágyat e biztató szó: jönnek a 101-esek! jönnek az oroszlánok!”. a lap bemutatja azok a csatamezök is, ahol derekasan harcoltak a csabaiak: „lengyel mezők, Kárpátok orma, Erdély bércei, Doberdó sziklái, Déltirol havasai, Szerbia, Montenegró és Albánia rengetegei élő tanúi hősiességünknek”. Az életben maradt 101-eseket hívja a bajtársi egyesület „ünnepre és gyászra” augusztus 2-ára a békéscsabai rendezvényre. Miért pont augusztus 2? A cikkből ez is kiderült: „1917. augusztus 2-án Komarestie-Slobodziánál vívtuk legdicsőbb csatánkat”. A tervezett program szerint aznap reggel a laktanyában gyülekeznek, majd következik a „felvonulás katonás sorokban a m. kir. 10. gyalogezred zenéjének kíséretében a Szent lstván térre”, ahol tábori mise vár a megemlékezőkre. Ezt követően a Vigadóban „az ünnep méltatása” és díszebéd vár a résztvevőkre. Azoknak, akik részt kívántak venni az ünnepségen Berthy János századost kellett megkeresniük levélben „vagy bármely Békéscsabán tartózkodó tényleges, vagy tartalékos 101-es bajtárssal, tekintettel az idő rövidségére mielőbb közölni szíveskedjenek”. (a 101-esek ünnepéről a Csabai Mérleg 2021. augusztus 12-én megjelenő számában számolunk be részletesen – a szerk.)
Helyi hír – Baj van a kisvonaton
„Egy erdélyi anya” aláírással panasszal éltek a „vasút irányában haladó helyi motorosra”, pontosabban annak „szolgálatot teljesítő (erről a publikum által oly jól ismert) jól táplált kalauznőjére”. Mi is történt július 16-án este hat és negyed hét között a kisvonaton?
Egy anya a kisfiával szeretett volna felszállni a motorra, de a kalauznő nem győződött meg arról, hogy vannak-e felszállók „a megállás után momentán indított”. A család fellépett a lépcsőre, de abban a pillanatban elindult a vonat és „a váratlan indításra kicsiny fiam majd nem áldozata lett a lelkiismeretlen kalauznönek”. Az aggódó anya arra kérte a szerkesztőséget, hogy publikálja felháborodását hiszen nem először fordul elő ez a balesetveszélyes helyzet és „szűnjön meg már végre ez a végtelen hanyagság, embertelenség”. Különösen szomorú az eset, hiszen egy gyerek esett majdnem áldozatul és „a már oly igaztalan olcsóssággal eltékozolt, veszendő Magyarság jövő generációjának piciny, drága életét ilyén esetben vajjon kitől kérjük számon?” A cikk végén megszólalt a Körösvidék is, annyit hozzátéve a panaszos levélhez, hogy „annak igazáról már magunk is meggyőződtünk s éppen azért kérjük az illetékesek megfelelő intézkedését, amig végzetes szerencsétlenség nem történik”.
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_07-09/?pg=76&layout=s
