Százötven békéscsabai gyermek látogatott el ingyenesen a Fővárosi Nagycirkuszba

2019. szeptember 14. 06:42 | Gyemendi Réka

Százötven békéscsabai kisgyermek utazott térítésmentesen Budapestre, a Fővárosi Nagycirkusz Repülőcirkusz című előadására. A program a cirkusz Elsősök csodaországban című kezdeményezéseként jött létre.

Békéscsaba önkormányzatának fejlesztési tanácsadója elmondta: Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adott lehetőséget arra, hogy a gyerekek ingyenesen menjenek el egy előadásra a cirkusz Elsősök csodaországban című programjának részeként. Opauszki Zoltán hozzátette: Fekete Péter hosszú-hosszú éveken át volt a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, és nagyon megszerette a várost, a mai napig hazajár Békéscsabára.

– Ő kínálta fel a lehetőséget hogy ebbe a programba bekapcsolódhassunk. Ezúton is köszönöm, hogy a javaslatomat  megfogadva lehetővé vált az, hogy a Madách utcai iskola kisiskolásai, illetve a Mackó Kuckó óvoda és a Tündérkert óvoda nagycsoportosai részt vehessenek ezen az előadáson – fogalmazott Opauszki Zoltán.

A Mackó Kuckó óvodából és Tündérkert óvodából 25-25, az Erzsébethelyi iskola Madách utcai intézményébeől pedig 80 gyermek utazhatott Budapestre.

 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL