Az online számla- és online pénztárgépadatok elemzésekor szűrte ki a NAV a nyáron nem dolgozó artistatársulatot. A számlaadatokkal ellentétben a közösségi médiában megjelent több információ a társulat fellépéséről, amely nem igazolta a társulat nyári „szabadságát”.
A kecskeméti Tintaló Cirkusz látogatott el péntek délelőtt a békéscsabai Meseház zöld udvarára. A góré előtt felállított kis fűtött sátorban, akár 25 gyermek is elfért. És aki künn maradt – többnyire a felnőttek –, azok a vászon oldalán elhelyezett lyukakon keresztül kukucskálhatták a jó 25 perces műsort.
A békéscsabai születésű 73 esztendős Nagy Lajos (Lui Nereus) mindenképpen élete legjobb döntésének tartja, hogy tizenéves korában az artista szakmát választotta. Pardon, életformát. Rokonok vagyunk – édesanyám unokatesója –, tegeződtünk. (Vigyázat, egy rém belterjes beszélgetés következik!)
A jól szituált idős hölgy szinte még le sem ült a déli parti kertvendéglő egyik asztalához, amikor a fiatal felszolgáló már ott termett az étlappal a kezében.
A Körösvidék című csabai újságban 1920. július elején több olyan cikk jelent meg, mely nemcsak az adott kor emberének, de a száz évvel később élőknek is érdekes lehet. Titkos tárgyalásokról, elmaradt kivégzésről, világbajnok Békéscsabai szerepléséről és a kormányzó családjának történetérő is találtak cikkeket az olvasók.
A növendékek egyedülálló képzési módszerrel, kiemelkedően színvonalas feltételek között - a Békéscsabai Jókai Színházban, a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központban, a Fővárosi Nagycirkuszban, a Szarvasi Vízi Színházban - tanulhatják az előadóművészetet. A járványügyi veszélyhelyzet miatt a felvételi online zajlik, jelentkezés digitális úton, határidő: 2020. június 10.
Magyar világsikerrel ért véget ért az I. Online Cirkuszfesztivál. A többszörös cirkuszfesztivál- díjas ifj. Richter József és Merrylu Richter II. helyezést ért el a világ minden tájáról beérkezett, összesen 685 artistaszám közül