Cél a mozgásfejlesztés – több száz óvodás táncolt Békéscsaba főterén

2023. június 2. 13:00 | Hidvégi Dávid

Több száz óvodás néptáncolt Békéscsaba főterén csütörtök délután. Az „Aki nem lép egyszerre” program részeként a nagycsoportosok egy éven át sajátították el a néptánc alapjait, a tanultakat pedig egy közös műsorban mutathatták be a nagyközönség előtt.

Teljesen megtelt a békéscsabai Szent István tér csütörtök délután, hiszen több mint 400 nagycsoportos gyermek mutatta be néptánctudását. Az óvodásokat szüleik is elkísérték.

Az Aki nem lép egyszerre program elsődleges célja a gyermekek mozgásfejlesztése, valamint a közösségépítés.

– Egész évben folyik ez a fajta néptáncos nevelés, amelynek a tartalmi programját az iskolánk dolgozta ki. Ebben mentorként szerepet vállalnak a pedagógusaink. A program konkrét megvalósításában az adott óvodapedagógusok segítenek, akik általunk több képzésben résztvettek. A záróeseményen mindig a tanultakból igyekszünk megmutatni egy-egy apróságot – hangsúlyozta a Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Vaszkó János.

 

 

Az önkormányzat a Hétpróbás Néptánciskolával karöltve indította útjára a programot még 2015-ben, amely azóta az óvodák pedagógiai tervének részét képezi.

– A kezdeményezés a néptánchoz kötődik, de a mozgás és a játék örömét, a hagyományok átörökítését, valamint a néptánc iránti affinitást hivatott elmélyíteni a gyermekekben. A program felmenő rendszerű, hiszen akár a Hétpróbás Tánciskola, akár a Tabán Táncegyüttes kisegyüttese biztosít további lehetőségeket a gyermekeknek – fogalmazott Varga Tamás alpolgármester.

Ma több ezren néptáncolnak Békéscsabán, amely a megyei jogú városok között egyedülálló az országban. Az esemény zárásaként a szülők együtt táncoltak gyermekeikkel.

 

Galéria

További programok »

FEL