Bizonytalanság: Nagy változások előtt áll a napelemes piac Békésben is

2022. október 21. 13:58 | Vincze Attila

Egyelőre teljes bizonytalanságban van a hazai napelemes piac, miután a kormány az elektromos hálózat túlterheltségére hivatkozva felfüggesztené a betáplálást az újonnan beruházók számára. Ráadásul nemrég hivatalossá vált, hogy az állami napelemes pályázat második fordulója nem indul el novemberben, így sokan nem tudják van-e értelme még belevágni a több millió forintos fejlesztésbe.

Szinte sokkolta a napelemes piacot Gulyás Gergely legutóbbi bejelentése:

– Mivel az elektromos hálózat ennyi napelem által termelt energiát már nem tud befogadni, ezért a betáplálást felfüggesztjük. Még egyszer mondom: nem azokra, akik már a hálózatban vannak vagy akinek előterjesztett igénye van, hanem akik ezt követően fognak zöld energiát vagy napelemet felszerelni, és az igényeiket sem adták még be eddig, vagyis a még elő nem jegyzett igények kapcsán fogunk változtatni – mondta még az előző héten a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kormány múlt heti döntése kitolta a beruházás megtérülési idejét azzal, hogy az újabb telepítésű napelemek által megtermelt energiát nem engedi az országos hálózatba, és annak tárolását a beruházókra bízta. Vagyis például éjszaka, amikor nem süt a nap, lényegében nem lesz használható a napelem, így szükséges lesz valamilyen tárolókapacitás kiépítése, ami számottevő pluszköltséget jelent. Egy általunk megkérdezett, napelemtelepítéssel foglalkozó cég ügyvezetője elmondta, a bejelentés óta rengeteg telefont kaptak, ugyanis aki teheti, még a hivatalos rendelet életbe lépése előtt igyekszik beadni az igényét.

– Múlt hét csütörtök óta több embernek beadtuk az igénybejelentését, de nem tudjuk, hogy mi lesz a dokumentumokban leírva, nem tudjuk azt sem, hogy az elszámolás módja maradhat-e nekik még szaldós, vagy bruttó-nettó. Semmit nem tudunk. Kérdéses, hogy ha megjelenik a jogszabály, milyen hatállyal, mikori dátumtól lesz érvényben. Az újonnan beadott igénybejelentők jelenleg elég nagy bizonytalanságban vannak – nyilatkozta a behir.hu-nak Trényi Péter, a Termokamera Kft. ügyvezetője.

A szakember az állami napelemes pályázat második fordulójának a visszavonásáról is beszélt, ami eredetileg novemberben indult volna. A cégvezető arról számolt be, hogy sokan, akik már pénzt fektettek be az előkészületekbe, inkább megpróbálják támogatás nélkül, még a szaldóelszámolás eltörlése előtt megoldani a beruházást.

További programok »

FEL