Bevásárlóközpont helyett egészségközpont lesz a Nádor Szálloda épületében?

2025. augusztus 5. 14:24 | Such Tamás

Néhány éve, a 2010-es évek végén, a 2020-as évek elején Békéscsaba több ikonikus épületén is – a galambokon kívül – kezdett némi életjel mutatkozni. Mit mutatkozni: komoly munkálatok kezdődtek. A teljesség igénye nélkül megszépült a Fiume Hotel, a Postapalota, igaz, nemrégiben a MÁV palota és a volt Nádor Szálloda is. Ezúttal az utóbbiról mesélünk.

Az Andrássy út és Munkácsy utca sarkán fekvő, egykori Nádor Szálló épületének helyén 1816-ban még egy hosszanti térfűzésű parasztház állt, melynek helyén később egy új épülhetett, változatlan formában. 1885-ből már olvashatunk olyan hirdetést, mely szerint erre a címre költözött Molnár Sámuel férfiszabó üzlete, az épületet ekkor Hricz-házként említették. Később Murányi Gusztáv aradi születésű vendéglátós, a csabai Fiume szálloda bérlője 1886 márciusában megvásárolta a Neumann testvérek aradi cégének a csabai Vasút utcában lévő házát. A rozoga épületet nullára húzta, és a helyére egy 16 vendégszobás, emeletes szálloda építését határozta el – olvashatunk a Nádor szálloda előéletéről a csabaihazak.blog.hu-n.

Hozzáteszik, a hotelt hét hónap múlva, 1886 októberében át is adták (lehengerlő a tempó). Az ünnepélyes megnyitón Purcsi Jancsi, a híres csabai cigányzenész az étterem különböző helyiségeiben muzsikált. A fővárosi hotelekkel versenyre kelve, földszintjén mutatós kávéházzal, étteremmel, étkezőkkel, emeletén tiszta és olcsó szobákkal várta a vendégeket.

 

Tüchtig elegancia – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Néhány éve, a 2010-es években, a bő 130 esztendős épületet egy külföldi befektető megvásárolta, és mert nagy lenni: a Nádor vázába egy luxus márkákat forgalmazó bevásárlóközpontot álmodott meg.

Közben a homlokzat kvázi visszanyerte az eredeti állapotát, míg a mozgólépcsővel (erről 2016-ban itt írtunk) és teherlifttel megspékelt belső rész átalakításai azonban megálltak. Információink szerint a tulajdonos „a korára való tekintettel nem folytatja a beruházást”.

Elmondásuk szerint több, mint valószínű, hogy értékesítésre kerül az ingatlan. És hogy milyen funkciót kap majd, azt majd az új tulajdonos dönti el. Például olyan ötlet is felmerült, hogy az új gazda egészségügyi központban gondolkodik. (Nem biztos, hogy légből kapott a hír, hiszen a felújított Postapalota esetében is szóba került a Postapalota Medical ötlete.)

Addig is maradnak az emlékek.

Többek között a minap Szalay Ágnes békéscsabai történész az egyik városismeretei séta kapcsán elújságolta, a múlt század elején a szépreményű szállodában mindenki azt hallotta, hogy a segédportás ordenáré hangokat hallat, és kínjában a falra akar mászni. Azonnal szóltak a szerveknek, akik be is vitték a tömlöcbe, de mielőtt a hozzátartozók megérkeztek volna, a portás kereket oldott. Egyenesen a Próféta Vendéglő felé vette az irányt, ott ismét elkapták a zsandárok, és visszavitték a hűvösre. Ám a csabai Houdini valahogy ismét megszökött, és az egyik Andrássy úti ház tetején kötött ki, ekkor már tűzoltókat hívtak, akik épségben lehozták. Hogy mi lett a történet vége? Sajnos nem írják le a kor lapjai...

 

További programok »

FEL