– Most a város kevésbé szép oldalát mutatom meg, hiszen vallom, a fényességhez a sötétség is hozzátartozik – mondta Szalay Ágnes a Tourinform iroda előtt megjelent szép számú érdeklődő előtt. – Amikor a témához anyagot gyűjtöttem, szinte beleborzongtam, hogy soha ennyi öngyilkosjelölttel, öngyilkossal, mérget ivóval, egymást megölővel, részegségében meghaló emberrel életemben még nem találkoztam. Sosem beszélek a halálról és a halottakról, ahogy most sem fogok. Ezzel szemben fifikás bűnesetekről, meghökkentő esetekről, amelyek hellyel-közzel pozitívan végződnek, igen.
Szalay Ágnes – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Elmesélte, egyszer, még a múlt század elején a szépreményű Nádor Szállóban arra lettek figyelmesek az emberek, hogy a segédportás ordenáré hangokat hallat, és kínjában a falra akar mászni. Nyomban értesítették a rendőröket, akik fogdára vitték, és mielőtt megérkeztek volna a rokonok, a portás megszökött. Elindult a Próféta Vendéglő felé, ott ismét elkapták a rendőrök és visszavitték. Valahogy újra megszökött, majd az Andrássy úti házak tetején szaladgált, ekkor már tűzoltókat hívtak, akik sikeresen elkapták. Hogy mi lett a történet vége? Sajnos nem írják le a kor lapjai.
Közben a főtéren megindult a menet a katolikus templom felé. Megtudtuk, az egyik ablakán van két titokzatos jel (monogram).
– Az evangélikus kistemplom mellett működött az evangélikus könyvkereskedés – tette hozzá. – Ahova az 1920-as évek végén egyszer betörtek, amit két járókelő észlelt. Még az utcán értesítették a szolgálatban lévő zsandárt, aki egy 15 éves fiút csípett fülön. Majd 48 órán belül egy öttagú, szintén fiatalkorú bandát füleltek le; a főnökük olyan álkulcsokat gyártott, amikkel bárhova bejuthattak.
A tüzetes kihallgatásoknak köszönhetően kiderült, előkelő csabai üzletekből, számos lakásból közel 1500 tárgyat tulajdonítottak el. Például elegáns kesztyűket, sporteszközöket, ruhákat, könyveket, tollakat, pisztolyokat stb. De egy csomó minden el volt rejtve: tetőn, zsindely alatt, eresz alatt vagy az Élővíz-csatornánál egy zugban – többek között 50 doboz olajfesték is, mert az egyik enyveskezűben volt némi művészi hajlam.
– A mai Andrássy úti-Munkácsy utcai Könyvesbolt helyén, valaha a Weinberger-féle ékszerészet működött – folytatta. – 1913-ban a drágakő boltot kirabolták, és csak másfél év múlva kapták el a tolvajt, akinél 10 kiló aranyneműt, 29 kiló ezüstneműt találtak. Bebizonyosodott, az ország szinte minden területéről gyűjtött be zsákmányt. Egyebek mellett Nagyenyeden kirabolt egy ékszerészetet, majd nemsokára a kolozsvári vasútállomáson igazoltatták, és miután nem voltak érvényes okmányai, így 48 órára bevitték a rendőrégre.
Szalay Ágnes szerint a mai napig rejtély, hogy az senkinek sem jutott az eszébe, hogy megnézzék, mi van a táskájában. Ott bizony az aktuális szajré lapult, amit később orrgazdáknak, de még ékszerészeknek is simán el tudott adni, miközben még benne voltak az előző tulaj jelölő bilétái.