Ben apó felszívja magát - Obi-Wan Kenobi sorozatkritika

2022. június 23. 17:50 | D. Nagy Bence

Mit tegyen az a jedi lovag, aki – közvetve ugyan, de – hozzájárult saját rendje, illetve a Köztársaság bukásához? Különösen akkor mit tegyen, ha rájön, hogy a sötét oldalra tért, halottnak hitt tanítványa mégsem halt meg, hanem egy éjfekete gépszörny képében kegyetlen végrehajtója lett a Birodalom trónján ülő császár akaratának? És mit tegyen az a forgatókönyvíró, akit berángattak egy 45 éves bonyolódó szága útvesztőibe?

Miután a Disney+ júniusban megérkezett Magyarországra, a hazai rajongók legálisan is bekapcsolódhattak az idén májusban dupla résszel induló új Star Wars-sorozatba, amely egyébként már a harmadik a Disney égisze alá tartozó élőszereplős Csillagok háborúja szériák sorában. (A The Mandalorian és a The Book of Boba Fett sorozatoknak itt és itt szenteltünk nagyobb figyelmet honlapunkon.)

Az Obi-Wan Kenobi tíz évvel A sithek bosszúja után játszódik, vagyis valahol “félúton” vagyunk a negyedik epizód, az Egy új remény eseményei felé. Kenobi mester (Ewan McGregor) a sivatagos Tatuin bolygón rejtőzködik, kapcsolata az Erővel csaknem teljesen megszakadt, egyetlen és legfontosabb feladatát mégsem adta fel: távolról figyeli és őrzi a tízéves Luke Skywalkert, akit nagybátyja és nagynénje nevel. 

Obi-Want, aki immár a Ben Kenobi (még jó, hogy nem Ben Kelaci) fedőnév alatt tengeti hétköznapjait, még mindig emlékek és kétségek gyötrik, hiszen a bevezetőben is említett drámai eseménysort és annak következményeit cipeli súlyos batyuként a vállán: egykori tanítványa, a nemeslelkű és hősies Anakin Skywalker (Hayden Christensen) a galaxist az uralma alá hajtó sith nagyúr, Palpatine császár (Ian McDiarmid) szolgája lett. Anakin még a klónháborúk kezdetén – rendje tudta nélkül – feleségül vette Padmé Amidala (Natalie Portman) szenátornőt, aki ikreknek adott életet, ám erről sem Anakin, sem a császár nem tudott. A sithek bosszúja katartikus fináléjából kiderült, hogy Obi-Wan bukott tanítványa biztos halálának tudatában hagyta hátra a Mustafar lávabolygót, csak hogy tanúja legyen a gyermekeknek (Luke és Leia) életet adó Padmé utolsó perceinek.

 

Jó Ben-rosszban

A sorozathoz egy kiváló összefoglaló is készült, amelyet önmagában is érdemes megnézni (már ha szeretjük a John Williams hátborzongatóan gyönyörű taktusaira pergő nyomorpornót, azaz a Skywalker család kálváriáját), annak meg különösen ajánlott a megtekintés, akiben megkopott az előzménytrilógia emléke.

Az alapfelállás tehát bitang erős, bármely drámai sorozat megsüvegelné ezt a premisszát, ugyanakkor mégiscsak a Star Warsról van szó, így az íróknak ezerszer ezer összefüggésre kell odafigyelniük. Ez nem is sikerült maradéktalanul. Hogy Obi-Wan remetének állt és inkógnitóban igyekszik megkeresni a betevőt a Tatuin két napja alatt, mondhatni természetes alaphelyzet, bár Yoda mester intelmét, miszerint töltse tanulással a rejtőzködés éveit, úgy tűnik, nem igazán sikerült abszolválni. Ez egészen addig a pontig nem nagy probléma, amíg a sivatagbolygón fel nem tűnik az Inkvizítorok rendje, akik bújkáló jediket és Erő-érzékeny embereket igyekeznek levadászni a Galaktikus Birodalom nevében. Ugyan nem (teljesen) Obi-Wan nyomát követve látogatnak el a hutt bűnözők uralta planétára, de természetesen a derék Kenobi is belesodródik az eseményekbe és a mindössze hat rész alatt igen nagy utat tesz meg – mind fizikai, mind belső utazás tekintetében.

A bajokat nem csak az Inkvizitórium feltűnése jelenti, de az a tény is, hogy az Alderaan hercegnőjeként cseperedő Leiát elrabolják, a rablás mögött pedig az egyik inkvizítor, a Harmadik Nővér (Moses Ingram) áll, aki így igyekszik előcsalni rejtekéből Obi-Want. A valójában Reva névre hallgató birodalmi lovag ugyanis tudja, hogy Leia nevelőapja, Bail Organa (Jimmy Smits) és Kenobi jó barátok és szövetségesek voltak a klónháborúk idején. A lányát féltő alderaani szenátor segítségül is hívja Obi-Want, aki végül útnak indul, hogy felkutassa Luke ikertestvérét – mely testvéri kapocsról természetesen egyik gyermek sem tud.


“Nem győzhetsz, Darth!”

Nem szeretném a sztorit részleteibe menve kibontani (ha már elkészült a sorozat és meg is lehet nézni), de bizonyos hiányosságok vagy épp erősségek miatt mégiscsak fontos lesz felmutatni egy-két anzikszot a szériából.

Az természetesen önmagában élmény, hogy Ewan McGregort ismét Obi-Wanként láthatjuk. A skót színész a 2005-ös harmadik epizódban öltött tunikát legutóbb, az pedig majd húsz éve volt már. A sorozat készítésekor nagy kérdés volt a rajongók számára, hogy a széria a Star Wars-idővonal mely szegmensén foglal majd helyet, hiszen a filmek világában a harmadik és negyedik epizód között 19 év telt el, ami egészen nagy “homokozó” a játékos kedvű filmeseknek. (A Lucasfilmnél egyébként olyannyira komolyan vették a homokozást, hogy sem Mandó, sem Boba Fett nem tudott elszakadni Tatuintól, amely azért nem az a veszettül izgalmas bolygó, bár kétségkívül legendás eseményeknek adott otthont.)

Szintén nagy kérdés volt, hogy mégis mi a megveszekedett kowaki majomgyíkot fog csinálni kedvenc Obink hat részen keresztül a porban-koszban, hacsak valami ki nem mozdítja onnan – ezt ugye fentebb már ismertettem. A legnagyobb kérdés azonban mégsem ez volt, hanem az, hogy a Darth Vaderrel való elkerülhetetlen(?) találkozás hogyan fog megtörténni, s hogy egyáltalán szükséges-e. Nos, utóbbira végül is igen a válasz, a hogyan azonban már egy másik kérdés.

Ennél a sorozatnál két nagyon fontos dologra kellett odafigyelni: a III. és a IV. epizódra. Tényleg (szinte) csak ezekre a filmekre, mert minden ellentmondás az ezekkel való bármiféle egyeztetési hiba miatt következhetett be. Tudjuk ugyanis, hogy kicsoda Darth Vader, tudjuk, hogyan született, és azt is tudjuk, hogyan kerülnek oda az ikrek, ahová a harmadik rész végén kerültek. Az elsődleges kiindulási pont az Egy új remény Halálcsillagon játszódó, Vader és az öreg Ben közötti ikonikus párbaja volt, melynek során elhangzik a sötét lovag szájából hangmodulátorából, hogy “tanítványodként hagytalak ott, s most én vagyok a mester”. Eredeti nyelven nézve fontos különbség, hogy nem apprentice-tanítvány, hanem learner-tanuló hangzik el, ez a magyar szinkronban tanítvány lett. Hogy miért megyek ebbe most bele? Mert ezen párbeszéd helyes megközelítésén állt vagy bukott, hogyan lehet egyáltalán megindokolni Obi-Wan és Vader találkozását az új sorozatban, ez pedig végül is sikerült. Az igazság az, hogy Anakin már akkor sem volt Obi-Wan tanítványa, amikor végzetes párbajuk során alulmaradt a szakállas Jézus-imitátorral szemben, hiszen jedi lovagként harcolta végig a háborút (sőt tanítványa is volt Ahsoka Tano személyében, Anakin mégsem kapott hivatalos mesteri címet. Ki érti ezt?) A sötét oldalon azonban Palpatine/Darth Sidious tanítványa még bőven lehetett akár tíz évvel a harmadik részt követően is, sőt, bizonyos tekintetben Obi-Wan tanításaival sem vértezte fel magát teljesen, így egykori mestere is tudott meglepetéseket tartogatni a számára.

Ez volt a magja sorozatnak, minden más körítés. Körítés Leia (Vivien Lyra Blair) elrablása, körítés a Harmadik Nővér veszett kutatása Kenobi után (amely összességében egy nem jól megírt, de rendben lezárt szál lett), és körítés az Ösvény névre hallgató, menekülő jediket elszállásoló titkos szervezet tagjainak vesszőfutása is. Úgyis mindenki arra volt kíváncsi, hogy Anakin/Vader és Obi-Wan/Ben, pontosabban Hayden Christensen és Ewan McGregor mikor és hogyan találkoznak ismét.


A Birodalom visszavár

Szegeny Christensenre ugyanis rájárt a rúd a Star Wars kapcsán, pedig a 2000-es évek elején még nem is találkozott azzal a méretű cyberbullyinggal (internetes zaklatással), amely korunk egyik leggusztustalanabb “intézménye”. Pedig a srác egyáltalán nem játszotta rosszul a forrófejű, sok esetben nehezen elviselhető már éppen nem kamaszt A klónok támadásában, akinek a vállát a Kiválasztottról szóló jedi-prófécia súlya is nyomja. (A sithek bosszújában pedig egyenesen remek, bizonyos helyeken egészen ijesztő is tudott lenni.)

Amennyire nem volt egységesen körülrajongott az előzménytrilógia (én mondjuk mindig is szerettem), annyira keblére ölelte azóta a fandom mind a filmeket, mind a színészeket, bár McGregort szinte kivétel nélkül telitalálatnak gondolta mindenki Alec Guinness utódjaként (vagy hát elődjeként, ha már a filmek megjelenési rendje és valós sorrendje is fordítva van).

Elmondásuk alapján – amelynek természetesen semmi köze nincs a sorozat sajtókampányához – a színészek is nagy pillanatként élték meg a díszletek között újbóli találkozást, és valljuk be: Darth Vadert valóban szereti a kamera.

Christensen úgy nyilatkozott a sötét nagyúrról, hogy az éppen a legerőteljesebb időszakát éli, így hatalmas ellenfele lesz a meggyötört Kenobinak. Ha valamit a sorozat számlájára lehet írni, akkor az az, hogy Vader soha ennyire félelmetes és kegyetlen nem volt még élőszereplős megjelenésében. Ebben természetesen a legendás James Earl Jonesnak is nagy szerepe van, aki 1977 óta Darth Vader hangja. (Szomorú tény, hogy hazai fronton sem Hollósi Frigyes, sem Kránitz Lajos, sem Kristóf Tibor nem él már, így a Zsivány Egyesben is a nagyúr hangját adó Horányi Lászlót szerződtették ismét, aki sajnos nem a legjobb választás.) Vader tehát visszatért a galaktikus színpadra, igaz, őt meglehetősen sokat “foglalkoztatják”, hiszen a Disney/Lucasfilm-fúzió óta folyamatosan jelen van az animációs, az élőszereplős vagy épp a regényes/képregényes szegmensekben.

A sorozat tehát Hayden Christensen rehabilitációjaként is szolgált, aki egyébként időnként kifejezetten meghatottan és szerényen mondott köszönetet, amiért a rajongók végre keblükre ölelték. Már csak szegény Jake Lloydot kéne hasonló módon megtisztelni, aki a 9(!) éves Anakint alakítva kapott olyan kritikákat és gúnyolódást, amelyet azóta sem pihent ki – tényleg rengeteg a rosszindulatú, ostoba, gonosz ember.


Wan remény

A befejező rész stáblistájához érve végigpörgettem magamban, hogy mi is indokolta valójában ezt a sorozatot. Mármint a nyilvánvaló financiális okokon túl. Mi olyat tudott bemutatni ez az élőszereplős széria, amit mondjuk egy animációs sorozatban, netán regényben, képregényben nem lehetett volna megcsinálni. Azt kell mondanom, hogy a színészek vissza- vagy beemelésén kívül (Rupert Friend mint Főinkvizítor pl. érdekes választás volt) nincs sok érdeme az Obi-Wan Kenobinak. Tény, hogy McGregor és Christensen újbóli feltűnése jól esett a lelkemnek, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül, de végig az az érzés motoszkált bennem, hogy ez a sorozat nem volt elég jól megírva. Joby Harold vezető író és csapata – akik között azért vannak ismert nevek – többnyire közepes műve sok helyen hagy kívánnivalót maga után, nemcsak a cselekménybonyolítás, de a párbeszédek tekintetében is. Attól például többször is majdnem a fénykardomhoz nyúltam, hogy mennyire nem tudta senki kezelni a tízéves Leia hercegnő hisztijeit, sőt, hagyták, hadd menjen csak a maga orra után, úgy, hogy a galaktikus diktatúra fogdmegjei akarták épp megfogdmegni.

Jellemző volt az egész évadra továbbá az erőtlenség. Igen, itt most hagytam elhussanni a késztetést, hogy nagy e-betűvel írjam le. Valahol ez humoros is, mert a remete-üzemmódban bujkáló "Ben apó" – a név Fazekas Attila egyébként kiváló, a klasszikus filmeket feldolgozó fekete-fehér képregényeiből ered – valóban nincs birtokában régi erejének: utazása és a mentőakció során megélt érzelmi hullámvasút ad neki új reményt – a Puffin lekvár pedig mindent lebíró akaratot. De mindezt másképp is lehetett volna. Azt például a mai napig nem tudjuk, hogy a tatuini napok különösen bőrcserző erején kívül mégis mitől őszül majd meg Obi, illetve a Luke-ot nevelő Owen (Joel Edgerton) és Beru Lars (Bonnie Piesse) a hátralévő 9 év során. Ha én írtam volna a sorozatot (felajánlották, de nem értem rá), tuti, hogy Obi-Wan nagy revelációját, vagyis hogy Anakin/Vader még él, valamikor a sorozat vége felé lőttem volna el. Ez egy olyan “hirtelen őszülő” pillanat lehetett volna, amelyről világháborús történetek tucatjai számoltak be. Kellően hátborzongató, ugyanakkor megfelelő alappal bíró pillanat – de hát máshogy lett.

A sorozatot rendező Deborah Chow munkájával sem voltam feltétlenül elégedett, ahogy a fényképező Chung-hoon Chung is érdekes beállításokat választott időnként, lásd a kézikamerás, arcbamászó jeleneteket, amelyek szerintem rém gagyik voltak. Meg mernék rá esküdni, hogy a fénykardok sem voltak olyan szépen szídzsíájolva, mint korábban (az előzménytrilógia megjelenítése verhetetlen), a párbajok koreográfiája azonban a régi időket idézte, különösen az a visszatekintés, amikor Obi-Wan és Anakin agresszív véleménycserét folytatnak a Jedi-templom egyik gyakorlóteraszán. (Új szó, gyerekek: gyakorlóterasz.)

Mondhatnók, hogy akkor ez egy újabb rókabőr? Bizonyos tekintetben igen, hiszen ismét itt vagyunk a Skywalkerek körül, akiktől látványosan nem tudunk elszakadni. És ezzel egyébként szerintem nincs baj, amíg olyan érdemi bővítmények születnek, amelyek szépen építik tovább a galaxis leghíresebb családjának történetét. (VII-VIII-IX. epizódok, álljatok a sarokba és egy hangot ne halljak felőletek!) Mindent egybevetve nem bánom, hogy elkészült ez a sorozat. Nemcsak McGregor és Christensen játéka miatt, de azért is, mert az újból talpraálló, a reménytelenség közepette is reményt adó és kereső karakterekből oly kevés van manapság a filmekben és sorozatokban. És pontosan tudjuk, hogy a remény élteti a Felkelést.

 

(A képek forrása: Lucasfilm/Disney)

További programok »

Kultúra

Újhartyánból érkező csabai cserép a Munkácsyban

Új tárggyal gyarapodott a Munkácsy Mihály Múzeum történeti gyűjteménye. Egy Újhartyánból érkező család egy olyan békéscsabai cseréppel lepte meg az intézményt, amely egy jegyesség történetét idézi majd fel a látogatóknak.
14:48
FEL